Krónika
Új küldetést teljesít majd az űrszonda
Most a törpebolygónál is sokkal kisebb égitest, a nemrég felfedezett MU69 felé halad, amelynek mérete mintegy negyvennyolc kilométer átmérőjű, az égitest a Naprendszer külső határán található, a Plútótól majdnem 1,6 milliárd kilométerre kering pályáján. Az űrszonda 2019-ben ér legközelebb új céljához.
Az amerikai Johns Hopkins Egyetem alkalmazott fizikai laboratóriumának repülésirányítói adták ki a parancsot a New Horizonsnak a haladási irány megváltoztatására. Összesen négy manővert kell végrehajtania a következő két hétben, s az első helyi idő szerint csütörtök este történt.
A 2006-ban fellőtt űrszonda volt a Plútó első földi „látogatója”, idén júliusban. A New Horizons 4,8 milliárd kilométeres útja után is kitűnő állapotban van, a kutatók szerint még egy évig eltart, amíg a misszión rögzített minden adatát a Földre küldi.