Krónika
Tűzvész után szétszakadt a kairói járat
A repülő pilótafülkéjének közelében röviddel a katasztrófa előtt komoly tűz keletkezett, az azonban még nem tisztázott, a lángok technikai gond vagy valamilyen bűncselekmény következtében csaptak fel – nyilatkozták a The New York Times című amerikai napilapnak a baleset okainak kivizsgálásával foglalkozó egyiptomi bizottság tagjai a hét végén. A szakemberek szerint a fentieket erősíti meg a gép mindkét feketedobozának vizsgálata, illetve az eddig a felszínre hozott roncsok elemzése is. A bizottság tagjai egyöntetűen kizárták, hogy a gép pilótái szándékosan vezették volna a tengerbe az utasszállítót.
A feketedobozok felvételeinek tanúsága szerint a személyzet tagjai kedélyesen beszélgettek, amikor észlelték a tüzet, amit azonnal megpróbáltak eloltani, ezután azonban már nem beszéltek egymással.
A gép Kréta és az egyiptomi partok közelében zuhant le májusban, fedélzetén hatvanhat emberrel.