Krónika

Tűzfészek lesz Kalifornia

Az állam kormányzója szerint a klímaváltozás miatt új valósággal kell szembenézniük azt itt élőknek

Tíz szövetségi állam hétszáz tűzoltót küldött az egyesült államokbeli Kalifornia déli részébe az erdőtűz megfékezésére. Munkájuk nyomán a Santa Barbarától délre, Ventura környékén tomboló, Thomas nevű tüzet sikerült a tizedére visszaszorítani.

Kalifornia 20171211
Kétszázezer embert kellett evakuálni a gyorsan terjedő lángok miatt (Fotó: Reuters - Gene Blevins)

A tűzoltók segítségére volt, hogy gyengült a hírhedt Szent Anna-szél, ami lehetővé tette többek közt, hogy több repülőgépet vessenek be az oltás során. Ventura közelében rábukkantak a mostani erdőtüzek első halálos áldozatára. Egy hetven éves nő vélhetően a tűz elől menekülve balesetet szenvedett autójával és meghalt.

Az erős szél által is táplált Thomas tűz ötszáznyolcvan négyzetkilométeres területre terjedt ki. A hat erdő- és bozóttűz elől, amelyek hétfő óta pusztítanak Santa Barbara és San Diego között, sajtóhírek szerint több mint kétszázezer embernek kellett elmenekülnie és közülük kilencvenezer embernek egyelőre még nem engedélyezik a visszatérést otthonaikba. Ötszáznál is több épület semmisült meg, lakóépületek ezrei maradtak áram nélkül. A helyi hatóságok tájékoztatása szerint visszavonták azt a korábbi rendelkezést, amelynek értelmében Santa Barbara megye egyes, a tűz által veszélyeztetett részein a lakosság evakuálására készültek. Ettől függetlenül az embereket arra figyelmeztették, hogy nincs kizárva a lángok újraéledése.

Jerry Brown kaliforniai kormányzó szombaton felkereste Ventura megyének azokat a területeit, ahol egy hétig pusztított a tűz. Kijelentette, hogy a szárazság és a klímaváltozás azt jelenti, hogy Kalifornia „új valósággal” szembesül, amelyben az emberek élete és a tulajdona állandó, több milliárdos károkkal járó tűzveszélynek van kitéve. A viharos erejű szelek, a levegő alacsony páratartalma továbbra is uralkodó marad a területen, és nincs kizárva, hogy így lesz ez karácsonyig.