Krónika
Túlélőket találtak nyolc nap után
Ötven ember, köztük több külföldi hegymászó holttestét találták meg a hatóságok Nepál egy lavinától erősen sújtotta területén
Három embert szabadítottak ki élve a romok alól Nepálban, a 7,9-es erősségű földrengés után nyolc nappal – közölte tegnap a nepáli kormány. A katasztrófa újabb túlélőit – két férfit és egy nőt – egy Katmandutól mintegy hatvan kilométerre nyugatra fekvő hegyvidéki falu közelében találták meg a mentőcsapatok. A túlélőket egy közeli katonai kórházba szállították, további részleteket a hatóságok nem közöltek.
Ugyancsak tegnap a dél-ázsiai ország pénzügyminisztere kijelentette, hogy sokkal magasabb lesz a földrengés halálos áldozatainak végleges száma, mint amennyiről jelenleg tudnak. „Vannak olyan falvak, amelyekbe még nem sikerült eljutni, noha tudjuk, hogy bennük minden lakóház romba dőlt” – mondta Ram Saran Mahat. A Vöröskereszt és Vörösfélhold Társaságok Nemzetközi Föderációja szerint bizonyos, a földmozgás által leginkább sújtott területeken fekvő falvak és városok csaknem teljesen romba dőltek, a szervezet arról számolt be, hogy a fővárostól keletre lévő Szindhupalcsovk körzetben található mintegy negyvenezer épület kilencven százaléka a földdel vált egyenlővé.
Lezárták Nepál egyetlen nemzetközi repülőterét tegnap a humanitárius munkásokat és segélycsomagokat szállító nagyobb repülőgépek előtt, a rendkívül túlterhelt leszállópálya nem alkalmas fogadásukra. A légikikötő forgalmának korlátozása nagyon megnehezíti a segélyszállítmányok célba juttatását. Birendra Shrestha, a repülőtér igazgatója elmondta, hogy a leszállópályát nem a hatalmas katonai és teherszállító repülőgépek fogadására tervezték. A kis- és közepes gépeket továbbra is fogadja a főváros, Katmandu peremén lévő Tribhuvan légikikötő.
A hatóságokat sorozatos bírálatok érték amiatt, hogy nagyon lassan halad a külföldről érkező segélyek vámolása. Az ENSZ egyik tisztviselőjének véleménye szerint a szállítmányokat nem kellene feleslegesen ellenőrizni. A nepáli kormány képviselője ugyanakkor azzal védekezett, hogy rengeteg szükségtelen termék érkezett, és ezekre, mint például tonhal- és majonézkonzervekre, egyáltalán nincs szükségük. Ehelyett inkább vízhatlan ponyvára, sátrakra van nagy igény, amelynek behozatali vámját meg is szüntették. A belügyminisztérium szóvivője szerint a gondot a segélyek országon belüli szállítása jelenti, nincs elég teherautó és sofőr. Ötven ember, köztük több külföldi hegymászó holttestére bukkantak a hatóságok az ország egy lavina sújtotta területén. Pravin Pokharel, az észak-nepáli Rasuva körzet rendőrségének helyettes vezetője elmondta, hogy egyelőre nem azonosították a halottakat. A térségben még mindig kétszáz eltűnt embert keresnek.
Százhatvan kínai rendőr és ötvenhat munkagép érkezett tegnap Nepálba a Kínához tartozó Tibetből a két országot összekötő Barátság hídon keresztül, feladatuk, hogy helyreállítsák a kínai–nepáli Zham határátkelőhely és Katmandu közötti országutat.
A legfrissebb adatok szerint a természeti katasztrófa halálos áldozatainak száma elérte a 7040-et, a sérülteké pedig a 14 123-at.
Az ENSZ azt közölte, hogy a 28 millió lakosú Nepálban nyolcmillió embert sújtott a földrengés, közülük 1,7 millió gyermek.
Hatvan templom teljesen megsemmisült
A nepáli régészeti hatóság első felmérése szerint mintegy hatvan templom teljesen megsemmisült az április 25-i földrengésben, a katasztrófában hatvannyolc kulturális örökségi helyszín és több mint kétszáz műemlék szenvedett károkat. A természeti csapás leginkább a Katmandu-völgyet sújtotta, amely ősi ázsiai civilizációk találkozási pontja. Az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete hét Katmandu-völgyi helyszínt, négy templomot és három palotát vett fel a világörökségi listára, amelyek többsége súlyosan megsérült. A hatóságok megkezdték az épen maradt szobrok, díszes támgerendák, ezüst- és réztárgyak összegyűjtését.