Krónika

Több mint félmillió áldozatot szedtek a természeti katasztrófák az elmúlt húsz évben

Leginkább a kínaiakat és az indiaiakat sújtották a szerencsétlenségek

Több mint hatszázezren vesztették életüket az elmúlt húsz évben természeti katasztrófák következtében az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ) hétfőn közzétett jelentése szerint.

Az ENSZ első, 1995-ben tartott klímakonferenciája óta több mint négymilliárdan sérültek meg, váltak hajléktalanná vagy szorultak segélyszervezetek támogatására időjárás okozta katasztrófák miatt - közölte hétfőn a katasztrófák kockázatainak vizsgálatával és lehetséges csökkentésével foglalkozó ENSZ-hatóság, az UNISDR.

A szervezet egy héttel a párizsi klímacsúcs előtt mutatta be tanulmányát. „Ez a jelentés megmutatja, miért is kell a párizsi klímakonferencián új egyezményt kötni” - fejtette ki Margareta Wahlström, az UNISDR vezetője.

A francia fővárosban november 30-án kezdődik a két héten át tartó ENSZ-klímacsúcs, amelynek célja, hogy most először globális klímavédelmi egyezményt írjanak alá. A tervek szerint a Föld felmelegedését két Celsius-fokban maximalizálnák az iparosodás előtti mérték felett. Az egyezmény a 2020-ban lejáró kiotói megállapodást váltaná fel.

A hétfőn közzétett ENSZ-jelentés szerint 2005 és 2014 között évente átlagosan háromszázharmincöt természeti katasztrófa történt, ami az 1995-2004 közötti időszakhoz képest tizennégy százalékos növekedést jelent, az 1985-1994-es évtizedhez képest pedig kétszer annyit.

Különösen a heves viharok és áradások számának növekedése riasztó, és aggodalomra ad okot a szárazságok, a hőhullámok és a hideg időszakok gyakorisága is. Az ENSZ szakértői szerint az elmúlt húsz évben csaknem minden második természeti katasztrófa áradás volt, ami elsősorban az ázsiai országokban okozott hatalmas károkat. Több mint 2,3 milliárd embert érintettek ezek a történések, százötvenhétezren vesztették életüket.

Még pusztítóbbak voltak a viharok, amelyekben kétszáznegyvenkétezren lelték halálukat, legtöbbjük szegényebb országokban.

A károsultak számát tekintve leginkább a kínaiakat és az indiaiakat érintették a katasztrófák. A 4,1 milliárd érintett kétharmada e két ország egyikében élt, Kínát és Indiát pedig Banglades és a Fülöp-szigetek követi, mindkét országban 130-130 millió sérültet vagy időjárási katasztrófa miatt hajléktalanná vált lakost regisztráltak.

A lerombolt házak, iskolák és kórházak miatti anyagi károkat az UNISDR világszerte 1,9 milliárd dollárra becsülte.