Krónika

Tizenháromra emelkedett a kanyarógyanús betegek száma

A járvány az unió más országaira is átterjedhet

Újabb kórházi dolgozó kapta el a kanyarót, így már 13 kanyarógyanús esetről tudnak a hatóságok - hangzott el az M1 szerda reggeli műsorában. Az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) szerint az Európai Unió és az Európai Gazdasági Térség más országaira is átterjedhet a romániai kanyarójárvány.

Oroszi Beatrix, az Országos Epidemiológiai Központ (OEK) főigazgató-főorvosa elmondta, a Szegedi Tudományegyetem egy egészségügyi dolgozója betegedett meg. Hozzátette: a Szegedi Tudományegyetemen kezelnek egy, korábban Makón megfertőződött beteget is.
A szakember hangsúlyozta, a Szegedi Tudományegyetemen nem alakult ki járvány, a makói kórházban pedig kontroll alatt tartják a megbetegedéseket.
A kanyaró - amely rendkívül ragályos fertőző megbetegedés - kezdeti tünetei, a kiütések megjelenése előtt nagyon hasonlít az influenzára - ismertette Oroszi Beatrix.
A kiütések megjelenése előtt a beteg már négy nappal fertőzhet, és a fertőzőképesség a kiütések eltűnését követően még négy napig tart. Ha valaki átesett a kanyarón, akkor élete végéig védett lesz a betegséggel szemben.

kanyaró lead