Krónika
Titokzatos égitest közelít a Föld felé
A The Nature tudományos lap szerint a WT1190F-nek elnevezett objektum egy-két méter átmérőjű lehet, és az eddigi számítások szerint üres a belseje. Ez azt is jelentheti, hogy mesterséges tárgyat azonosítottak, amely akár a hatvanas-hetvenes évek, az Egyesült Államok holdprogramja, az Apollo küldetések óta az űrben keringő rakétadarab is lehet. Ennek némiképp ellentmond, hogy az objektum olyan elliptikus pályán kering, amelynek legtávolabbi pontja a Föld–Hold-távolság kétszerese, olyan messze pedig nem jártak Apollo űrhajók, a másik talány, hogy ezen a pályán a szakemberek már korábban is megtalálták volna. A várakozások szerint az objektum bolygónk légkörében megsemmisül, egyes darabjai azonban Srí Lanka déli csücske alatt az óceánba csapódhatnak.