Krónika

Térfigyelőket ad polgárainak Cibakháza

Két év alatt a kétszeresére emelné a térfigyelő kamerák számát Cibakháza önkormányzata, amely a tulajdonában lévő berendezéseket a helyiek magáningatlanaira helyezné el.

A településen jelenleg harminckét hasonló szerkezet működik, s bizonyára ennek köszönhető, hogy a felszerelésük óta eltelt néhány esztendőben a Jász-Nagykun-Szolnok megyei nagyközségben a felére csökkent a bűncselekmények száma.

Hegyes Zoltán, Cibakháza független polgármestere a távirati irodának elmondta, azért döntöttek a kamerák magánportálokon elhelyezése mellett, mert a közterületi villanyoszlopokra történő felszerelés engedélyeztetése akár egy évig is eltarthat. A berendezések üzemeltetésének évi néhány száz forintos költségét ugyan a programban részt vevő helyiek fizetik, az éjjellátó funkcióval is rendelkező térfigyelők azonban az ő portáikat is felügyelik, így ezzel ők is jól járnak. A telepítés több tízezer forintos költségét az önkormányzat állja. Hegyes Zoltán szerint a kezdeményezés rendkívül népszerű a helyiek körében.