Krónika

Templomrombolás a Szentföldön

Gyűlölet-bűncselekmény miatt indított vizsgálatot a rendőrség Izraelben

Gyújtogatás okozhatta azt a tüzet, amely tegnap hajnalban ütött ki az észak-izraeli Tabhában, a Kenyérszaporítás templomában.

templomrombolás 20150619
(Fotó: Reuters - Baz Ratner)

Ran Levi, a szomszédos város, Tibériás rendőrparancsnoka az elsődleges adatok alapján azt mondta az izraeli közszolgálati rádiónak, hogy a történtek mögött szándékosság áll. A tűzoltók három óra alatt oltották el a lángokat amelyek súlyos károkat okoztak a Genezáret-tó partján álló templomban, amely azon a helyen épült, ahol az Újszövetség szerint Jézus öt cipóval és két hallal jóllakatott ötezer embert. A tűz kialakulásakor tucatnyi hívő tartózkodott az épületben, ők megpróbálták megfékezni a lángokat, ketten közülük füstöt lélegeztek be, őket enyhébb füstmérgezéssel kórházban ápolják. A Háárec című izraeli újság szerint a tetőszerkezet, a vendégszoba, a raktár és az apácák irodája rongálódott meg. A rendőrség gyűlölet-bűncselekményre gyanakszik, mert a templom bejáratánál a folyosó falára festékszóróval egy héber nyelvű ima bálványimádást elítélő sorát írták fel.