Krónika

Társadalmi konzultáció Verona után

Kifejthetik véleményüket az állampolgárok a tizenhat halálos áldozatot és huszonhat sérültet követelő januári tragédia ügyében

Internetes társadalmi konzultációt indított a kormány az iskolai buszos kirándulások biztonságának növelése érdekében, a kérdőív két hétig érhető el a kabinet honlapján.

Megkezdődött a kormány internetes társadalmi konzultációja az iskolai kirándulásokra, a gyermekutaztatásra vonatkozó szabályok módosításáról – jelentette be tegnapi budapesti sajtótájékoztatóján Palkovics László oktatásért felelős államtitkár. Az eseményen elmondta, hogy a három kérdés a gépkocsivezetők egészségi, valamint a gyermekeket szállító buszok műszaki állapotára és a sofőrök pihenőidejére vonatkozik. A politikus megjegyezte: a kormánynak van tennivalója az iskolai buszos kirándulások biztonsága terén. Ismertette a konzultáció tartalmát, amelyen az alábbi három kérdés szerepel:

- Egyetért-e Ön azzal a felvetéssel, hogy az a sofőr, aki orvosi szakvélemény alapján éjszakai vezetést korlátozó betegségben – például alvászavarban – szenved, éjszaka ne vezethessen?

- Egyetért-e Ön azzal a felvetéssel, hogy szigorítani kell a gyermekeket szállító járművek, iskolabuszok műszaki alkalmassági követelményeit?

- Egyetért-e Ön azzal a felvetéssel, hogy a külföldi többnapos, több országon áthaladó iskolai kirándulások esetében éjszaka tizenegy óra és hajnali négy óra között autóbusszal ne lehessen diákokat szállítani?
Az államtitkár hozzátette: meg kell vizsgálni azt is, hogy annak a sofőrnek, aki a fentiekhez hasonló járművet vezethet, elegendő-e a jelenlegi egészségiállapot-vizsgálat, illetve hogy a mostani jogszabályok megfelelően szigorúak-e. A politikus kiemelte, jelenleg is tart a vonatkozó jogszabályok áttekintése, a társadalmi konzultáció eredményét pedig természetesen figyelembe fogják venni az új passzusok végleges kialakításakor.

Palkovics László kérdésre válaszolva elmondta: nem az iskolai buszos utazások korlátozása a cél, a kérdések egyértelműen a többnapos, több országon áthaladó kirándulásokra vonatkoznak. Megjegyezte, az iskolák által szervezett sítáborok nem szükségszerűen vannak benne az intézmények programjában, de arra fokozottan szeretnének hangsúlyt fektetni, hogy – a várhatóan magasabb költség miatt – ezekre a kirándulásokra több forrás álljon rendelkezésre.

A kérdőív két hétig érhető el a https://konzultacio.kormany.hu ol­da­lon. Egyébként az olasz autó­pálya­rendőrség közlése szerint, a tizenhat halálos áldozatot követelő tragédia vizsgálatában nem találtak műszaki hibára utaló nyomot, szerintük a baleset a sofőr mulasztásából következhetett be.