Krónika
Tagadják a vádakat Vizoviczkiék
Áprilisban elsőfokú ítéletet hirdethet a fővárosi törvényszék a nagyvállalkozó és társai csalások miatt indított büntetőperében
Elhangzott már a védői perbeszédek csaknem fele a Vizoviczki László és harminchárom társa ellen csalások miatt indított büntetőperben a Fővárosi Törvényszéken. Ismert, az ügyész az eljárás finisében módosította az álláspontját, és a terheltek többségét bűnszervezet létrehozásával vádolta meg, majd utóbbiak esetében fegyházbüntetés kiszabására tett indítványt a bíróságnak. Ez – még az úgynevezett középérték alkalmazásával is – a többszörös halmazat és a bűnszervezet vádja miatt Vizoviczki esetében akár tizenöt évnyi szabadságvesztést is jelenthet. A jogszabá-lyok a bűnszervezet tagjai esetében kizárják a felfüggesztett büntetés, illetve a feltételes szabadulás lehetőségét. Ez azt jelenti, hogy ha az érintetteket jogerősen is bűnösnek ítélik majd meg, akkor szabadságvesztésüket teljes mértékben ki kell tölteniük.
Megírtuk, a vád alapja az, hogy a Vizoviczki Lászlóhoz köthető több tucat vendéglátós vállalkozás bevételei után a vádlottak nem teljesítették az adózási kötelezettségeiket. Az ügyészség álláspontja szerint a költségvetést ért hiány mértéke milliárdos nagyságrendű. A vádhatóság ezt főképp azokra a nyomozáskor lefoglalt dokumentumokra alapozza, amelyek a vendéglők valós bevételeit tartalmazták, de azok tételeinek nagy részét Vizoviczkiék nem tüntették fel az adóbevallásokban.
A nagyvállalkozó és társai azzal védekeznek, hogy az üzletek forgalmából nem minden tétel esett a forgalmi adó hatálya alá, ez eredményezte az eltéréseket. Vizoviczki védője, Jován László múlt heti perbeszédében azt mondta, hogy az egész eljárás nem egy bűnszervezet tetteiről szól, hanem egy közönséges adóvita, amelyet ennek megfelelően kellene elintézni. Ugyancsak a bűnszervezet vádjának – szerintük – képtelenségeire hívták fel a figyelmet eddig elhangzott perbeszédeikben a többi vádlott védői is, és az érintett egykori alkalmazottak csekély szerepére igyekeztek ráirányítani a bíróság figyelmét.
Információink szerint a Fővárosi Törvényszék már márciusban ítéletet szeretett volna hirdetni az ügyben, áprilisban azonban erre mindenképpen sort akarnak keríteni.
Vizoviczki László a rendőrségi korrupciós botrány egyik kulcsfigurája, azt az ügyet zárt eljárásban tárgyalják Debrecenben, ahol utóbbi büntetőper jelentős elhúzódása várható.