Krónika

Szuperlézert fejlesztett Franciaország

Hamarosan a tudomány szolgálatába áll a Párizs környékén épülő Apolló nevű tudományos kutató lézer, amely a világ legerősebb ilyen berendezése lesz.

A napokban bemutatott új készülék teljesítménye várhatóan öt petavatt lesz, ami a Földre a Nap által sugárzott energia harmincötöd része. Ez az ötszöröse a jelenleg használt legerősebb lézerekének, a tervek szerint az Apolló a későbbiekben kétszer erősebb lesz.

A kutatók reményei szerint a berendezés segítségével új eredményeket érhetnek el a fizikai alapkutatásokban, és olyan szélsőséges körülmények között létező jelenségeket is tanulmányozhatnak, mint például a csillagok – mondta Francois Amiranoff, a projekt egyik vezetője. A szerkezetet egy hatalmas, a föld alatt kiépített teremrendszerben helyezték el a szakemberek, és a lézer segítségével egyebek mellett olyan magas hőmérsékletet, illetve nyomást tudnak előállítani és tanulmányozni, amire a Föld más laboratóriumaiban nincs lehetőség.

A berendezés jövőre készül el, aktiválása után számos tudományos kérdés megválaszolására felhasználhatják a tudósok, ilyenek például az atomhulladékok kezelése, az orvosi képalkotás, illetve a sugárkezelésekhez használt műszerek fejlesztése. Franciaországban ugyancsak a napokban helyeztek üzembe egy másik polgári célú lézerberendezést.