Krónika
Szúnyoghálón akadhat fenn a végzetes kór
A vizsgált időszakban, 2010-től 2013-ig Afrikában, ahol a halálesetek kilencven százaléka történt, ötvennégy százalékkal csökkent a malária miatt bekövetkezett elhalálozások száma. A Szaharától délre 2010-ben még 173 millió ember betegedett meg, tavaly pedig 128 millió.
A kór elleni harc egyik hatékony eszközének bizonyult a rovarölő szerrel átitatott moszkitóháló, amellyel ma már a szubszaharai lakosság fele rendelkezik, de 2000-ben még csak alig három százalékuk volt képes ilyet beszerezni. A küzdelem másik fontos eszköze a hatékony diagnosztikai módszerekhez és a gyógykezeléshez való hozzáférés kiterjesztése volt.
Sok ország közel jár ahhoz, hogy teljesen megszabaduljon ettől a betegségtől. Tavaly már tizenhárom, Afrikán kívüli ország jelentett maláriamentes státust. A legkockázatosabb térségek közé tartozik Nyugat-Afrika, ahol az ebola miatt a kórházak nem fogadnak maláriás betegeket. A WHO becslése szerint tavaly világszerte 192 millió ember betegedett meg maláriában, 584 ezren haltak meg, közülük 453 ezer ötévesnél fiatalabb gyermek.