Krónika

Szírt zsaroltak a fővárosi álrendőrök

Hivatalos minőség színlelésével elkövetett zsarolás kísérlete miatt két férfi ellen emeltek vádat, akik másfél esztendeje egy Magyarországon élő szír nemzetiségű vállalkozó előtt rendőröknek adták ki magukat, és a sértettet fenyegetéssel próbálták rávenni arra, hogy részükre rendszeresen védelmi pénzt fizessen – tájékoztatta lapunkat Ibolya Tibor fővárosi főügyész.

Beszámolója szerint a terheltek havonta százezer forintot követeltek az arab üzletembertől, akit azzal zsaroltak meg, hogy ha nem megy bele az üzletbe, akkor rendőrökként börtönbe juttatják, és elintézik a kitoloncolását hazánkból.

A szír férfi rendőrigazolványt kért a vádlottaktól, akik mutattak neki egy hamisított okmányt, majd fizetési haladékot kért, egyúttal értesítette a történtekről a rendőrséget. A nyomozók az egyik zsarolót a pénz megbeszélt átadásakor vették őrizetbe, és társát is hamarosan elfogták.

Az említett bűncselekmény a hatályos törvények szerint kettőtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.