Krónika
Színész ügyfele is volt a számlagyárosnak
A kutyaház mögött, nejlonszatyorban tartotta „irodáját” a céghalmozó
A gyanú szerint egy kecskeméti férfi huszonhat fizetésképtelen céget vett át, majd a társaságok nevében fiktív számlákat állított ki, és ezeket jutalék ellenében értékesítette. Az 59 éves kecskeméti gyanúsított már több ügyben a NAV pénzügyi nyomozóinak látókörébe került, így elkezdték vizsgálni, mely cégekben lehet még érintett. Végül kilencven helyszínen tartottak házkutatást, s ezek során olyan cégtemetőre derült fény, amelynek tevékenysége nem merült ki csupán a cégek átvételében. A „számlagyáros” házánál található kutyaház mögötti tároló mélyéről egy olyan nejlonszatyor került elő, amelyben ötszáz darab kiállított számla mellett „könyvelési anyagát”, vagyis a fiktív számlázáshoz szükséges kellékeket őrizte. A pénzügyi nyomozók még a házban található könyvek lapjai között is találtak bélyegzőgumit.
A nyomozás során kiderült, hogy a férfi a számlákat egyedül állította ki ugyan, de hatan még egy kis pluszjövedelemhez is jutottak oly módon, hogy nemcsak maguknak vásároltak számlát, hanem más vállalkozóknak is terítettek. A felhasználók összesen 631 millió forinttal csökkentették áfafizetési kötelezettségüket. A férfi a számlákon a megrendelők igénye szerint bármit feltüntetett. Előkerültek pályázatírásról, óvodaépítésről, tojásról, könyvkötésről, autószerelésről szóló valótlan számlák, de volt olyan is, mely művészeti tevékenységről szólt. Két Pest megyei színész például az általuk eljátszott szerep elszámolásához használt fel ilyen számlát, ily módon ők is gyanúsítottak lettek az ügyben. A pénzügyi nyomozók a kár megtérülésére csaknem háromszázmillió forint értékben zároltak ingatlanokat, járműveket, követelést és bankszámlán lévő pénzt. Az ügynek negyvenhét gyanúsítottja van.