Krónika

Szima Judit jogerősen öt évet kapott

Sikkasztott a rendőrszakszervezet vezetője

A korábbi három helyett jogerősen öt év szabadságvesztéssel sújtotta tegnap a Zalaegerszegi Törvényszék a Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezete főtitkárát. Szima Juditot egyebek mellett sikkasztás miatt marasztalták el.

Jogerősen öt év letöltendő szabadságvesztésre ítélte tegnap Szima Juditot a Zalaegerszegi Törvényszék, a testület sikkasztás miatt marasztalta el a Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezetének (TMRSZ) főtitkárát.A bíróság jelentősen szigorúbb ítéletet hozott a nő ügyében, akit az első fokon eljáró Szekszárdi Járásbíróság korábban három év börtönnel sújtott. Súlyosabb lett a másod- és harmadrendű vádlott büntetése is, rájuk felfüggesztett szabadságveszést szabott ki a törvényszék.

A vádirat szerint Szima Judit hat esztendeje fiktív útiköltség-elszámolásokkal több millió forintot tulajdonított el az általa vezetett szakszervezet pénzéből, továbbá lakásában – amely az érdekvédelmi szervezet székhelye volt – tizenkilencmillió forintos beruházást végeztetett el a TMRSZ költségére. Szima a két vádlott-társának ugyancsak fiktív útiköltség-elszámolásokkal másfél millió forintot utalt át. A bíróság megállapítása szerint a terheltek által elkövetett sikkasztás kárértéke huszonkétmillió forint volt.

Szima Judit öt éve került előzetes letartóztatásba, ahol hét hónapot töltött. A büntetőpernek első fokon még tíz terheltje volt, akik közül egyet felmentett a bíróság, nyolc ember – az érdekvédelmi szervezet tisztségviselői, illetve alkalmazottai – pedig felfüggesztett börtönbüntetést, próbára bocsátást, megrovást vagy pénzbüntetést kapott. A Szekszárdi Járásbíróság mellékbüntetésként huszonkétmillió forintos vagyonelkobzással is sújtotta a TMRSZ vezetőjét. Érdekes, hogy hasonló intézkedést írtak elő a szakszervezettel szemben is, több mint egymillió forint értékben.

A Zalaegerszegi Törvényszék tegnapi határozatának indokolásában többek között elhangzott, hogy a Szekszárdi Járásbíróság ítélete ugyan megalapozott volt, de Szima Judit, illetve a másod- és a harmadrendű vádlott esetében aránytalanul enyhe volt a kiszabott büntetés.