Krónika

Szigorítják a sárga taxik ellenőrzését

Egységes lesz a fuvarozók felügyeleti rendszere

Központosítja a taxisok ellenőrzését a kormány, amely összehangolja a fuvarozók tevékenységét ellenőrző intézmények munkáját. Az Uber tegnap közleményben részletezte, hogy magyarországi működése idején minden rá vonatkozó jogszabályt betartott, és – a cég szerint – többet adózott az itthoni nagy taxiscégeknél.

Nem szűnik meg az Uber itthoni piacról történő kilépésével a személyfuvarozók ellenőrzése, amit központosítanak, egységes rendszerbe foglalnak – közölte tegnapi sajtótájékoztatóján Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) parlamenti államtitkára. Bejelentését azután tette meg, hogy a témában megbeszélést folytatott a taxisszervezetekkel. Fónagy kiemelte: az utóbbi időszak tapasztalatai azt mutatják, hogy az ágazat kontrollját végző intézmények – a Belügyminisztérium (BM), a Nemzeti Adó-és Vámhivatal (NAV), a Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) és az NFM – tevékenységeit az eddigieknél jobban össze kell hangolni. Ez az utasok védelmét is szolgálja, egyúttal lehetőséget ad a feketézők kiszűrésére is.
Fónagy János szerint az Uber a magyar piac elhagyásával elismerte, hogy diszpécserszolgáltatással egybekötött taxisszolgáltatást nyújtott működése idején. Az államtitkár felidézte: két hónapja a NAV, a BM, az NFM és az NKH közösen tárgyalt az Uber amszterdami képviselőivel.

A megbeszélésen javasolták a cégnek, hogy kérjen diszpécserengedélyt, amelyhez a hazai szervek a segítségüket is felajánlották. Az Uber azonban ezt nem tette meg, ugyanis a diszpécserengedély kikérésével adóznia kellett volna. Magyarországon sem a cég leányvállalata, sem az amszterdami központ nem fizetett adót – tette hozzá Fónagy János, aki kiemelte, hogy az uberes sofőrök egy része magánvállalkozóként teljesítette a közterheket.

A politikus által ismertetett adatok szerint az Uber tavalyi budapesti megjelenése után nyolcvanezres fuvarszámról tett nyilatkozatot, amely később a kétszeresére emelkedett. Mint megírtuk, a fuvarmegosztó világcég a múlt héten jelentette be, hogy elhagyja a magyarországi piacot, majd tevékenységét vasárnap szüntette be.

Tegnapi közleményében az Uber felhívta a figyelmet, hogy működése idején – nagyságrendileg összehasonlítva – több adót fizetett be a taxiscégeknél, engedélyeit pedig éppúgy az NKH állította ki, ahogy a hivatásos sofőrökét, javaslatait azonban nem fontolta meg a NFM.