Krónika
Szent Márton napján liba van a tálban
Elődeink megfigyelése szerint ha ezen a napon a lúd jégen jár, akkor karácsonykor vízen poroszkál, vagyis enyhe lesz a tél
Szent Márton, tours-i püspök temetésének holnap lesz az évfordulója, ő azonban nemcsak a keresztény világ egyik meghatározó alakja, hanem számos népszokás, jóslás és hiedelem is kötődik a nevéhez. Ezek közül hazánkban máig a legismertebb, hogy ekkor szokás a lúd húsából készült ételek fogyasztása, és az újbor is letisztul, ezért a névadó szentet a bor bírájának is tartják. Szent Márton napja a negyvennapos karácsonyi böjt előtti utolsó ünnepnap, ezért már régebbi korokban is rendszeresek voltak ilyenkor a lakomák, bálok, vásárok.
Szent Márton időszámításunk szerint 316-ban, egyes források szerint 317-ben született Savariában – a mai Szombathelyen – egy jómódú római családban. Édesapja Itáliában kapott földbirtokot, ezért Márton gyermekkorát Ticiniumban – a mai Paviában – töltötte. Egy római rendelet miatt a katonák fiainak be kellett lépniük a légióba, ezért Márton tizenöt évesen katonának állt. A nevéhez köthető egyik legenda szerint egy téli napon egyszer Amiens felé haladva félmeztelen koldussal találkozott. Köpenyét kardjával kettévágta, s egyik felét a koldusra terítette. Néhány évvel később megkeresztelkedett, egyik legnevezetesebb hozzá kötődő legenda, hogy amikor Tours-ban püspökké akarták választani, a szerény természetű férfi elrejtőzött egy libaólba, ám a madarak gágogásukkal elárulták hollétét, ezért kénytelen volt a tisztséget elvállalni. Ezzel is magyarázható, hogy az egyébként Európa-szerte tisztelt szent napjának hazánkban a rendszeresen tömött lúd lett az ünnepi eledele. Annál is inkább, mert a régi paraszti gazdaságokban ekkorra híztak meg kellőképpen a fiatal jószágok. Úgy tartották, aki e napon nem eszik libát, az a következő esztendőben éhezni fog. A liba húsából, különösen annak hátsó részéből, küldtek a papnak is, innen ered a püspökfalat elnevezés. A Márton-napi lúdpecsenyés vacsora végén pedig a már kiforrott újborral volt szokás koccintani. A sült liba mellcsontjából jósolták a várható időjárást: úgy tartották, ha a csont barna és rövid, akkor sáros lesz a tél, ha viszont az hosszú és fehér volt, akkor havas, hideg idő várható. Ugyancsak élt a népi hiedelemben, hogy ha Márton napján a lúd jégen jár, akkor karácsonykor vízen poroszkál. Sokfelé úgy vélték, hogy az aznapi idő a márciusban várható időjárást jelzi elő. Elődeink szerint a Márton-napi eső után rendszerint fagy, majd szárazság következik. A tizennegyedik századi krónikákban Szent Márton napja határnapként is szerepel, ugyanis ez volt akkoriban a tisztújítás, a fizetés, valamint a jobbágytartozás lerovásának napja. Ugyancsak ekkor fizette meg a gazda a pásztoroknak a bélesadót, vagy más néven rétespénzt, míg a pásztorok többágú vesszőt ajándékoztak a gazdáknak. Azt tartották, hogy ahány ága van, annyit fial a disznó, tavasszal pedig ezzel hajtották ki az állatokat.
Az idei évet Szent Márton-emlékévnek nyilvánította a kormány az ezerhétszáz éve született püspök, Magyarország egyik védőszentje emlékére és tiszteletére. A jubileumi év célja, hogy ráirányítsa a figyelmet a szentre, aki példás életével, cselekedeteivel példaképül szolgálhat a ma élő, és a következő nemzedékek képviselői számára is.
Szent Márton időszámításunk szerint 316-ban, egyes források szerint 317-ben született Savariában – a mai Szombathelyen – egy jómódú római családban. Édesapja Itáliában kapott földbirtokot, ezért Márton gyermekkorát Ticiniumban – a mai Paviában – töltötte. Egy római rendelet miatt a katonák fiainak be kellett lépniük a légióba, ezért Márton tizenöt évesen katonának állt. A nevéhez köthető egyik legenda szerint egy téli napon egyszer Amiens felé haladva félmeztelen koldussal találkozott. Köpenyét kardjával kettévágta, s egyik felét a koldusra terítette. Néhány évvel később megkeresztelkedett, egyik legnevezetesebb hozzá kötődő legenda, hogy amikor Tours-ban püspökké akarták választani, a szerény természetű férfi elrejtőzött egy libaólba, ám a madarak gágogásukkal elárulták hollétét, ezért kénytelen volt a tisztséget elvállalni. Ezzel is magyarázható, hogy az egyébként Európa-szerte tisztelt szent napjának hazánkban a rendszeresen tömött lúd lett az ünnepi eledele. Annál is inkább, mert a régi paraszti gazdaságokban ekkorra híztak meg kellőképpen a fiatal jószágok. Úgy tartották, aki e napon nem eszik libát, az a következő esztendőben éhezni fog. A liba húsából, különösen annak hátsó részéből, küldtek a papnak is, innen ered a püspökfalat elnevezés. A Márton-napi lúdpecsenyés vacsora végén pedig a már kiforrott újborral volt szokás koccintani. A sült liba mellcsontjából jósolták a várható időjárást: úgy tartották, ha a csont barna és rövid, akkor sáros lesz a tél, ha viszont az hosszú és fehér volt, akkor havas, hideg idő várható. Ugyancsak élt a népi hiedelemben, hogy ha Márton napján a lúd jégen jár, akkor karácsonykor vízen poroszkál. Sokfelé úgy vélték, hogy az aznapi idő a márciusban várható időjárást jelzi elő. Elődeink szerint a Márton-napi eső után rendszerint fagy, majd szárazság következik. A tizennegyedik századi krónikákban Szent Márton napja határnapként is szerepel, ugyanis ez volt akkoriban a tisztújítás, a fizetés, valamint a jobbágytartozás lerovásának napja. Ugyancsak ekkor fizette meg a gazda a pásztoroknak a bélesadót, vagy más néven rétespénzt, míg a pásztorok többágú vesszőt ajándékoztak a gazdáknak. Azt tartották, hogy ahány ága van, annyit fial a disznó, tavasszal pedig ezzel hajtották ki az állatokat.
Az idei évet Szent Márton-emlékévnek nyilvánította a kormány az ezerhétszáz éve született püspök, Magyarország egyik védőszentje emlékére és tiszteletére. A jubileumi év célja, hogy ráirányítsa a figyelmet a szentre, aki példás életével, cselekedeteivel példaképül szolgálhat a ma élő, és a következő nemzedékek képviselői számára is.