Krónika
Sok bűnözőt fogtak el húsvétkor
A rendőrség a húsvéti hosszú hétvége alatt összesen százhatvankilenc baleset helyszínén intézkedett. Noha a tetten ért ittas vezetők száma – ők nyolcvanhatan voltak – nem bizonyult különösen soknak, mégis kilencen vesztették életüket az utakon, s harminckilenc súlyos és százhuszonegy könnyű sérülés is volt.
Figyelemre méltó, hogy mindössze négy nap alatt közel nyolcszáz embert fogtak el a rendőrök. Ez annak is tulajdonítható, hogy országos ellenőrzési akció volt, amely bár elsősorban az ittas vezetésre és a járművek műszaki állapotára irányult, a fokozott rendőri jelenlét más területen is hatékonynak bizonyult. Így került rendőrkézre száznegyvenkét körözött személy, és hétszázegy embert értek tetten bűncselekmény közben. Sok volt az előállítottak száma is – csaknem nyolcszázötven –, közülük háromszázhatvanhármat bűncselekmény gyanúja miatt vittek be. Három határsértőt és tizennyolc jogellenesen nálunk tartózkodó külföldit is elfogtak és kísértek át az ideiglenes határzáron.
A mai napon ugyancsak aktív rendőri jelenlétre kell készülni, hiszen az Európa-szerte évek óta ismétlődő Speedmarathon keretében elsősorban a gyorshajtókra irányul az egyenruhások figyelme.