Krónika

Római kori leleteket is kiástak a fémdetektorral felszerelkezett „amatőr régészek”

Egy halőr bejelentése alapján fogták el a két férfit

Amatőr régésznek nevezte magát az a két férfi, akit a rendőrség fogott el kedden, Jászdózsa közelében. A fémkereső detektor segítségével felderített és ásóval felszínre hozott tárgyak között több ezer éves, római kori fémtárgyak is vannak.

Szabó Zoltán, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője elmondta: a halőr hétfő délután Jászdózsa határában figyelt fel a földet pásztázó férfiakra. A bejelentése nyomán a rendőrök az önkormányzati, régészetileg védett területen tetten érték és elfogták a fémkereső detektorokkal és ásókkal felszerelkezett huszonkilenc éves bényei és attalai férfit, az általuk használt eszközöket, illetve a felszínre hozott leleteket lefoglalták.
Az elsődleges szakértői vélemény szerint az előkerült tárgyak egy része több ezer éves, feltehetőleg római kori, azaz régészeti kulturális örökségnek minősül, másik része XVIII. és XX. századi.

A Jászberényi Rendőrkapitányság lopás vétségének gyanúja miatt indított eljárást.