Krónika

Robotokkal helyettesítik a svéd HR-eseket

A munkaadók szubjektív döntéseit akarják elkerülni az intézkedéssel

Robotokkal helyettesítik nemsokára Svédországban az állásinterjúkat tartó személyzetiseket. Erre azért van szükség, mert a HR-esek állítólag túl sok személyes kérdést tesznek fel a jelentkezőknek, elterelődik a beszélgetés, és nem a megfelelő jelöltet veszik fel.

A negyvenegy centiméteres, három és fél kilogrammos robotot, Tengait egy svéd startup cég, a Furhat Robotics fejlesztette ki, melynek mérnökei mesterséges intelligenciával foglalkoznak, és a stockholmi Műszaki Egyetemen végeztek. A robotnak nem mindenki örül, főleg egyes jelentkezők nem, akik ugyancsak meglepődnek, amikor először meglátják.

Akkor oldódnak fel egy kicsit, amikor a feltett kérdés végén Tengai elmosolyodik, fejét félrebillenti és pislogni kezd.

„Magamról tudom, hogy a legtöbb HR-es az első hét másodpercben el tudja dönteni, szimpatikus-e az illető, vagy nem. Az első negyedórában az is eldől, hogy felveszi-e az illető vagy sem – mondta a BBC-nek az egyik svéd kórház HR-ese, Petra Elisson.

Tengai nagy előnye, hogy nem tereli el a beszélgetést, nem tesz fel felesleges kérdéseket, és főleg nem hoz szubjektív döntést. A robot tesztelése nemrég kezdődött, és májusban áll munkába. Máris nagy az érdeklődés iránta, fejlesztői már meg is kezdték az angol nyelvű verzió elkészítését.