Krónika

Rendőrök lőttek le egy férfit a berlini dómnál

Az épületet körbevette és lezárta a rendőrség

A szemtanúk szerint a dómot teljesen lezárta a rendőrség.

A BBC azt írja, hogy egy rendőr lelőtt egy férfit a berlini dómban vasárnap, a délutáni órákban. Az épületet körbevették a hatóságok emberei.

 A Twitter közösségi portálon közölték, hogy a templom egy dolgozója riasztotta őket, "mert egy férfi késsel randalírozott a dómban".

"Amikor az első járőr a randalirozóhoz ért, egyik kollégánk leadott egy lövést, aminek következtében a randalírozó és egy kolléga is megsebesült" - írták. Mindkét sebesültet kórházban ápolják. A feltételezett elkövető egy 53 éves férfi, a lábán találta el a lövés.

Az eset pontos körülményeit vizsgálják. Terrorista vagy iszlamista háttérre utaló jeleket nem tártak fel - közölte a berlini rendőrség, kérve  "a spekulációk mellőzését". Winfried Wenzel rendőrségi szóvivő a Bild című lapnak elmondta, hogy a feltételezett elkövető egy osztrák férfi, aki "késsel hadonászott" és "verbálisan agresszív" volt.

Az evangélikus székesegyház Berlin központjában fekszik, az egyik leginkább látogatott templom a turisták körében.

 

Objektum doboz