Krónika
Rekordösszegű óvadékért megy haza Vizoviczki
Póta Péter, a Fővárosi Törvényszék szóvivője elmondta, az óvadék megállapítására azért nyílt lehetőség, mert kizárólag a szökés és elrejtőzés veszélyére hivatkozva tartották fenn eddig a vádlott előzetes letartóztatását. Vizoviczki ellen két büntetőeljárás is folyamatban van. Az egyikben őt és harminckét társát különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalással vádolják. A másik ügy a 2014 októbere óta tárgyalt rendőrségi vesztegetési botrány, amelynek huszonegy vádlottja van. Az eljárásban szereplő négy volt rendőr főtiszt a főügyészség szerint rendszeresen milliós összegeket kapott Vizoviczki Lászlótól, hogy szórakozóhelyei illegális rendőri védelemmel működjenek, a konkurens mulatóhelyeken pedig a bezárás érdekében razziákat tartsanak.
Eközben olyan iratok másolatát tették közzé az internetes N1tv oldalán, amelyek szerint a diszkópápaként emlegetett Vizoviczki László állítólag levélben kért segítséget szabadulásához Kubatov Gábor fideszes pártigazgatótól és alelnöktől. A Fidesz alelnökének közleménye szerint azt a levelet, amelyet Vizoviczki László küldött neki, egy napon belül átadta a bűnüldözési szerveknek a nyomozás elősegítésének érdekében.