Krónika
Rejtélyes foltot észleltek a Mars fölött
A több mint ezer kilométeres folt nagyobb volt, mint bármely, korábban észlelt hasonló jelenség
A több mint ezer kilométeres, csóva alakú folt, amely rövid idő után mindkétszer eltűnt, nagyobb volt, mint bármely, korábban észlelt hasonló jelenség - tudósított a BBC hírportálja a Nature tudományos lap aktuális számában megjelent tanulmányról.
A kutatók úgy vélik, a ködszerű folt esetleg óriási felhő vagy különlegesen erős sarki fény lehet. Azt azonban nem tudják biztosan, hogy a Mars légkörének ritkás felső szélén miként jöhetett létre a jelenség.
Amatőr csillagászok sokasága irányítja a vörös bolygó felé teleszkópját az egész világon. Először 2012 márciusában pillantották meg a Mars déli féltekéje fölött a furcsa foltot.

Megjegyezte: ha bármelyik elmélet igaznak bizonyulna, az azt jelentené, hogy a vörös bolygó legfelső rétegéről téves ismeretei voltak az embernek. Reméli, hogy a most megjelent tanulmány után más tudósok újabb magyarázatokkal állnak elő.