Krónika

Profi diverzáns is lehet a robbantó

Két, kiemelten fontos tanú jelentkezését várják még a nyomozó hatóságok

Akár profi diverzáns is lehet a Teréz körúton tizenkilenc napja két rendőrt felrobbantó férfi, akin a merénylet után a hosszú gyalogtúrája alatt készült felvételek alapján nemcsak az látszik, hogy átöltözött, hanem a mozgása is megváltozott, és eddig egyetlen olyan kép sem került elő, amelyen a kamerába nézne.

Kockáról kockára elemzik a nyomozók azokat az egyre gyűlő kamerafelvételeket, amelyeken feltűnik a Teréz körúton tizenkilenc napja két rendőrt felrobbantó férfi, így a hatóságok a közeljövőben ismét olyan dokumentumokat mutathatnak be, amelyek alapján lehetővé válhat az elkövető állampolgársága – közölte lapunkkal az ügyben vizsgálatot folytató Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) szóvivője. Nagy Andrea egyúttal felhívta a figyelmet, hogy továbbra is kiemelten várják annak a férfinak a jelentkezését, aki a merénylet előtt egy foglalás miatt kereste fel a Dob utca 63-as szám alatt található Queen’s Court Hotel & Residence vendéglátóhelyet, illetve az utca túloldalán lévő, a 60-as szám alatt lévő Rebo bárt. A többi tanú emlékei szerint a férfi akcentus nélkül beszélt magyarul, így vélhetőleg magyar állampolgár.

A nyomozók azért szeretnék meghallgatni őt, mert szinte biztosan látta a merénylőt, aki akkor világos sportcipőt, zöld rövidnadrágot, terepmintás pólót és piros, kapucnis kabátot viselt. Mint arról beszámoltunk, a kamerafelvételek elemzése alapján a KNYF megerősítette, hogy a tettes gyalog ment a Népligetbe a robbantás után, és útközben még egyszer átöltözött.

Az ügyészség ugyancsak szeretné meghallgatni azt a kerékpárost, aki pillanatokkal a merénylet előtt kerekezett el annak helyszínén.

A KNYF által hétfőn, valamint a két hete közzétett képek, videók alapján nemcsak arra lehet következtetni, hogy az elkövető cserélgette ruházatát, hanem az is megfigyelhető, ahogy megváltozik a mozgása: a támadás idején rögzített mackós mozgása, egyedi járása átalakul, és könnyed sétára vált. Ez betudható annak is, hogy a körúton még több réteg ruhát viselt, de úgy is értelmezhető, hogy egy fegyelmezett profi, aki a legapróbb részletekre is ügyel. Nagy a valószínűsége, hogy komoly helyismerettel rendelkezik nemcsak a közlekedés, hanem a térfigyelő kamerák elhelyezkedésének kérdésében is, mivel eddig nem került elő olyan felvétel, amelyen bármelyik lencsébe is belenézett volna. Ha lenne ilyen, azt a hatóságok biztosan azonnal közzétennék.

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom