Krónika

Péterfalvi: Rengeteg adatot gyűjtöttek össze a szcientológusok

A NAIH vezetője szerint a harmadik személyekről gyűjtött adatok vizsgálata különösen időigényes

Péterfalvi Attila arról beszélt az Infórádió Aréna című műsorában, hogy a Váci úti szcientológus központ adatkezelési gyakorlata miatt lefolytatott vizsgálat már lezárult, de az iratok nagy mennyisége miatt még mindig akadnak feldolgozatlan iratok.

A hivatalosan nem egyházként, hanem vallási egyesületként bejegyzett Szcientológia Egyház a gyanú szerint nem tudta igazolni a tagokról vagy harmadik személyekről tárolt adatok törlését, sőt, tagadták is, hogy egyáltalán adatokat tárolnának róluk. A NAIH vizsgálata feltárta, hogy a szcientológusok valóban adatokat gyűjtenek a tagjaikról, ezeket pedig hosszú éveken keresztül tárolják is. Az auditálási folyamat részeként az „egyház” nem csupán a csatlakozó tagjairól, hanem harmadik felekről, így például egykori vagy jelenlegi szexuális partnerekről is információkat gyűjt, amelyet a folyamat részeként aláírt szerződés értelmében kérésre sem ad ki annak, akin keresztül hozzájutottak az adatokhoz. Az adatvédelmi hatóság elnöke arra is felhívta a figyelmet, hogy a törvény értelmében az adataival mindenki maga rendelkezik, így ez a lépés már magában szabálytalan volt az egyesület részéről.

A NAIH egy korábbi határozatban 40 millió forintos büntetésre, valamint az összegyűjtött adatok hiteles, közjegyző előtti megsemmisítésére kötelezte a vallási egyesületet, a szcientológusok a büntetést befizették.