Krónika
Pedofíliavádak ügyében hallgatták ki Sydney érsekét
A bíboros több áldozattal is találkozott Rómában
Tanúként hallgatta meg az ausztrál pedofíliaellenes bizottság négy napon át a vatikáni gazdasági titkárság prefektusát, Sydney érsekét, George Pellt. A bíboros egy római szállodából videókonferencián válaszolt a neki feltett kérdésekre. A meghallgatásra az Ausztráliában, papok által elkövetett szexuális visszaélések egykori gyermekáldozatai közül tizenhatan érkeztek Rómába. Az utolsó napon George Pell személyesen találkozott a ma már felnőtt férfiakkal és családtagjaikkal; a több órás találkozó zárt ajtók mögött zajlott. Pell együttműködést ígért a sértettek segítésében, és úgy nyilatkozott: „Ha az egykori áldozatok közül csak egy is öngyilkosságot követett el, már az is túl sok volt!”. Meghallgatása során kijelentette: nem lehet védeni a védhetetlent.
Az érsek beszélt a katolikus egyház felelősségéről is: nem győzte hangsúlyozni, hogy az esetek mekkora kárt okoztak az érintett hívők életében, mégis „egyéni tévedésnek, egyéni kudarcnak” nevezte az egyes papok által gyermekeken elkövetett erőszakot.
A papok által, gyermekekkel szembeni szexuális visszaélések kivizsgálására létrehozott ausztrál bizottság a múlt század hatvanas és nyolcvanas évei között történt eseteket vizsgálja. A hetvennégy éves George Pellt az ausztráliai Ballarat és Melbourne egyházmegyéjében történt pedofíliaügyekről kérdezték. Csak Ballaratban az utóbbi évtizedekben több mint nyolcszáz feljelentést tettek, mintegy háromszáz pappal szemben. A városban szolgáló egyik katolikus rend eddig harminchétmillió dolláros kártérítést fizetett. A visszaélések áldozatait képviselő L'Abuso olaszországi egyesület adatai szerint az utóbbi tíz évben Olaszországban kétszáz pappal szemben emeltek vádat és mintegy százhúsz esetben született jogerős ítélet. Az áldozatok közül negyvenheten felnőttként öngyilkosságot követtek el.
A Rómába érkezett áldozatok levélben kértek támogatást Ferenc pápától, azon érintettek számára, akik „eddig nem beszéltek és segítségre van szükségük”. Az érsek kijelentéseit hallgatók szerint lehetetlen, hogy a bíboros ne tudott volna a paptársai által elkövetett esetekről.
„Rendszeres és intézményes” volt a gyerekek elleni szexuális visszaélés, erről beszélt az egyik részvevő, David Ridsdale, aki ellen saját (papi hivatást végző) nagybátyja követett el négy éven át sorozatos erőszakot az ausztráliai Ballarat város egyik katolikus iskolájában. „Ha változás történik, az a mi érdemünk, nem az egyházé” – tette hozzá.