Krónika

Öt év fegyház a cséri újszülött haláláért

Az anya férjét és az anyósát is letöltendő büntetésre ítélték

Öt év fegyházrasúlyosbította a másodfokon eljáró Győri Ítélőtábla az újszülöttjét magára hagyó cséri nő férjének és anyósának büntetését.

Az elsőrendű vádlottat, Gy. Beatrixot a Győri Törvényszék az idén január 23-án, megismételt eljárásban hozott ítéletében bűncselekmény hiányában felmentette. Ezt az ítéletet helybenhagyta a táblabíróság annyi változtatással, hogy nem bűncselekmény, hanem bizonyíték hiányában mentették fel a 2011. július 26-án, a mellékhelyiségben megszült nőt.

Széplaki László tanácselnök a jogerős ítélet indoklásában elmondta, a férj és az anyós - Gy. Gábor másodrendű és Gy. Miklósné harmadrendű vádlott - azzal védekezett, hogy nem hitte el, a nő szülni fog. A bizonyítékok alapján azonban "egyértelmű volt, hogy tudták" - tette hozzá. Kifejtette: az asszony anyósa eleve azzal a szándékkal ment át, hogy a szülő nőnek segítsen. A mentőszolgálat diszpécserének azt mondta a férj, hogy "kicsúszott a gyerek". Amikor megérkeztek a mentők, akkor pedig azt, hogy "valószínűleg meghalt a gyermek". 


Emberölésre módosították az ítéletet

A tanácselnök hozzátette: a tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére gondatlanságból elkövetett emberölést azért minősítette emberöléssé a táblabíróság, mert egyrészt a mentőszolgálat diszpécserének egyértelmű utasítása ellenére sem tett semmit sem a férj, sem az anyós, másrészt alapvető erkölcsi és etikai szabályokat sértettek meg azzal, hogy tudták, ha nem segítenek, az újszülött meghal.

Gy. Beatrix felmentésének minősítését azért változtatta meg a táblabíróság, mert álláspontja szerint az, hogy a nő a szülés után elájult és magatehetetlen volt, rossz következtetés arra, hogy az asszony ezért nem követett el a bűncselekményt. Az indoklás szerint ez nem bizonyíték. 

A korábbi vallomások szerint 2011. július 26-án a nő, miután észrevette, hogy elfolyt a magzatvize, kiment a mellékhelyiségbe, a férje pedig hívta a mentőket. Az asszony a vécén ülve szülte meg gyermekét. Szólt a férjének és az anyósának, de ők nem hittek neki. Közben a férj többször hívta a mentőket. Az anyós közben a mellékhelyiségbe ment, nyugtatta a nőt.

Az újszülött a vécébe esett, a vallomások szerint nem sírt. A boncolás szerint az 51 centiméterrel, 3158 gramm súllyal született kislány két-három percig élt, majd megfulladt. A csecsemőt az elsőként kiérkező mentő emelte ki a vízből.