Krónika
Olcsón megúszták a migránsok
Ítéletet hirdettek a nagyfai zendülés ügyében
Nyolc vádlottat egy év, egyet tizenhét hónap - két évre felfüggesztett - börtönre ítélt a bíróság. Egy korábban embercsempészés miatt elítélt szerb férfi tizenhét hónap végrehajtandó börtönt kapott, az előzetes letartóztatásban lévő terhelt néhány nap múlva letölti a büntetését.
A nagyfai büntetés-végrehajtási intézet érintett körletében 2015 októberében hetvenegy fogvatartott volt, többségüket tiltott határátlépés után vették őrizetbe, vagy kitoloncolásra vártak, miután határzár tiltott átlépése miatt kiutasították őket. Az objektumban nagy volt a feszültség az ott élők között, többen szétszedték az egyik zárka berendezését, elbarikádozták magukat, többen felvetették a kollektív öngyilkosság lehetőségét is. A zendülés hamar átterjedt az egész táborra, és csak a helyszínre vezényelt nagy létszámú rendőri erő tudta megfékezni.
Az említett szerb férfin kívül a tegnapi ítélethirdetésen a további kilencből egyetlen másik vádlott sem jelent meg, mert miután több mint egy esztendeje megszüntették az előzetes letartóztatásukat, ismeretlen helyre távoztak.