Krónika
Ő volt Hasfelmetsző Jack
DNS-maradványok alapján azonosították a lengyelországi bevándorlót
David Miller andrológus, a Leeds-i Egyetem docense a fluoreszkáló foltokban a húgyvezeték belhámsejtjeit fedezte fel, amelyekből szintén sikerült DNS-t izolálni. Ezt követően családfakutatók segítségével Russel Edwards megtalálta Aaron Kosminski nővérének, Matildának az utódát - az aprólékos genetikai vizsgálatok ebben az esetben is teljes egyezést mutattak.
A vizsgálatok eredményeit a tudományos világban sokan kétkedéssel fogadták, arra mutatva rá, hogy a kutatásokat nem ismertették úgynevezett peer-reviewed, azaz szakmailag lektorált tudományos folyóiratokban.
"Nagyon érdekesek a vizsgálatok, ám a vállkendő eredetiségét igazoló kutatásokat és a DNS-egyezéseket aprólékosan be kellene mutatni a szakmai közvéleménynek, ami eddig nem történt meg" - hangsúlyozta Alec Jeffreys professzor, aki 1984-ben fejlesztette ki a genetikai rokonsági fok megállapítására szolgáló "DNS-ujjlenyomat" eljárását.
Forrás: MTI