Krónika
Népszerűbb a magyar konyha
Rangos fesztivál méltatja a hazai gasztronómiát
A rendezvény honlapja szerint az utóbbi években a magyar konyhaművészet fejlődött a legnagyobb mértékben Európában – emelték ki a szervezők, rámutatva, hogy alapos környezettanulmány révén választották ki az eseményen Magyarországot képviselő borászokat és szakácsokat. A tokaji borvidékről Szepsy Istvánt hívták meg, Villányból Gere Attilát, Egerből Lőrincz Györgyöt, a Balaton-felvidékről Jásdi Istvánt, a dél-balatoni régióból Légli Ottót, Szekszárdról pedig Heimann Zoltánt.
A mesterszakácsok között van Ruprecht László, aki egyebek mellett a 2011-es magyar uniós elnökség gasztronómiai tanácsadója volt, Takács Lajos, a budapesti Lacipecsenye bisztrókonyha főnöke, Bolyki Péter, a Corinthia Hotel Budapest vezető séfje, Horváth Gábor, a mádi Gusteau Kulináris Élményműhely főszakácsa, és részt vesz a fesztiválon az első berlini magyar borbisztró, a Budapest Calling képviseletében Forrai Miklós.
A mai zárófogadáson a magyar szakemberek részvételével szerveznek két gourmet szafarit is, amelyen a vendégek öt állomást járhatnak végig.
A fesztivál nagy lehetőség, hiszen a kortárs magyar konyhaművészet felkeltheti annak a társadalmi rétegnek az érdeklődését, amelynek képviselői a német vendéglátás legmagasabb kategóriájának szolgáltatásait veszi igénybe – mondta el a távirati irodának Mezősi Csilla, a Magyar Turizmus Zrt. németországi és svájci külképviseletének vezetője.