Krónika

Népszerű trükk lett az „unokázás”

Bajba jutott családtagokra hivatkozva igyekeznek idős emberektől pénzt szerezni a csalók – elfogták a csongrádi álszerelőket

Kiemelten kezeli a rendőrség az idősek sérelmére elkövetett bűncselekményeket – jelentette be tegnap az M1 közszolgálati hírcsatorna műsorában az Országos Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési osztályának munkatársa.

Varga Balázs alezredes felhívta a figyelmet arra, hogy az utóbbi időben egyre gyakoribb az úgynevezett unokázás, amelynek a lényege, hogy a csalók az idős emberek unokáinak adják ki magukat, vagy a bajba került hozzátartozóik nevében kérnek pénzt az öregektől.

Varga Balázs azt tanácsolta, hasonló esetekben a megkeresettek kérdezzenek olyan dolgokat, amilyeneket csak a családtagok tudhatnak, és a rokonoknak érdemes megállapodniuk titkos jelekben is, mert azokkal könnyen kiszűrhetik a csalókat. A rendőrség szerint az említett telefonhívások esetén érdemes megkérdezni a hozzátartozókat, hogy valóban történt-e valamelyikükkel valami baj. A csalók ellen az is hatékony módszer, ha a felhívott ember jelzi nekik, hogy a rendőrségen jelenti a történteket, mert a bűnözők ettől általában elriadnak.

Mint arról beszámoltunk, a napokban Budapesten egy nagymamát hívtak fel azzal, hogy unokáját életveszélyesen megfenyegették a hitelezői, és azonnal pénzre van szüksége. Az asszony a lakásához invitálta a csalókat, miközben értesítette a hatóságot is, a nyomozók pedig a helyszínen elfogták az elkövetőket, akik azóta előzetes letartóztatásban vannak.

Csongrád megyében szintén őrizetben vannak már azok a tettesek, akik magukat vízvezeték-szerelőknek kiadva loptak idős emberektől azok lakásán. A két férfi többnyire csőtörésre vagy a mérőórák ellenőrzésére hivatkozva jutott be a házakba, s egyikük elterelte a házigazdák figyelmét, miközben a társa összegyűjtötte az értékeiket. Egy kilencvenöt éves asszonyt erővel tartottak fogva a lakásában Szegeden, miközben kifosztották. A páros több hasonló bűncselekményt is elkövetett máshol is az országban.