Krónika
Nem ártott a fagy a kullancsoknak
Egy uniós előírás miatt 2010 óta tilos a sok fertőzést terjesztő vérszívók vegyszeres irtása, és ez is hozzájárul a szaporodásukhoz
A legelterjedtebb nézettel ellentétben nem csak a fás, erdős területeken találkozhatunk kullancsokkal. A vérszívók már szinte bárhol, akár a városi parkokban, játszótereken is megjelennek, kedvenc élőhelyük ugyanis a dús aljnövényzet, páradús környezet. Veszélyük abban rejlik, hogy minden harmadik csípésük után klinikai tünetek jelentkeznek az embereknél, tízből hárman pedig nem is veszik észre a csípést, és nem fordulnak orvoshoz. Súlyos és egyben nehezen felismerhető betegségek hordozói lehetnek, ilyenek a Lyme-kór és az agyvelő-, valamint az agyhártyagyulladás. Hornok Sándor, a Szent István Egyetem Állatorvos-tudományi Karának docense lapunk kérdésére azt mondta, még nem tudhatjuk biztosan, hogy a kullancsok mekkora hányada pusztult el a tél során, hiszen csak most kezdődik a szezonjuk.
A fertőzöttségük is változó, vagyis csak kullancsfajonként és kórokozónként vizsgálva kaphatnánk pontos adatokat. Tehát az egyes évek távlatában minden, a vérszívó közvetítette kórokozóra vonatkoztatva semmiképpen sem igaz, hogy növekedne a fertőzések száma. Van, amelyiknek csökken, míg másnak nő a gyakorisága – mutatott rá a szakember.
Az emberre legveszélyesebb a közönséges kullancs. Hornok Sándor lapunknak megerősítette, ez a vérszívófajta nagyon gyakori az ország nyugati-délnyugati régióiban, mindenekelőtt Zala megyében, mivel az erdős területeket kedveli. Kevésbé találkozhatunk vele például az Alföldön, de az Északi-középhegység erdeiben vagy a Pilisben is igen sűrűn fordul elő. Ez a faj legalább egy tucat kórokozónak ismert vagy feltételezett hordozója, közvetítője – húzta alá a szakember.
Mivel egy 2010-ben életbe lépett uniós előírás az egyébként máshol legálisan használt vegyszer veszélyességére hivatkozva tiltja a vérszívók irtását, elszaporodtak, és nehezebb is védekezni ellenük. Saját magunkat, illetve háziállatainkat tudjuk csak védeni. Hornok Sándor a humán megelőzéssel kapcsolatban azt mondta, zárt ruházat viselésével, a rovarokat távol tartó hatású vegyi anyagokkal és a vérszívó azonnali eltávolításával háríthatjuk el a „támadásukat”.
A háziállatok számára cseppek, illetve speciális nyakörvek kaphatók. Róluk sem szabad megfeledkezni, annál is inkább, mert a kullancs gazdatestről gazdatestre vándorolva viszi tovább a fertőzést.
Évente változó megbetegedések
Magyarországon a kullancsok az agyvelő-, illetve agyhártyagyulladást, valamint a Lyme-kórt terjesztik leggyakrabban. Előbbi betegségek tünetei kezdetben az influenzára hasonlítanak, azért nehéz őket felismerni. A Lyme-kór lappangása igen hosszúra, akár évekre nyúlhat. A KSH adatai szerint 2000 és 2014 között pont a vegyszeres kullancsirtás tilalmának bevezetésekor jelentették a legtöbb Lyme-kóros megbetegedést. A rá következő két évben a fertőzésszám harmadával mérséklődött, a vizsgált időszakot illetően a legkevesebb esetet három évvel ezelőtt regisztrálták.