Krónika
Négyezer gyerek vehet részt esélyteremtő programokon Tatán
Hátrányos helyzetű és fogyatékos gyermekek vehetnek részt esélyteremtő, felzárkóztató programokon bentlakásos elhelyezéssel
Kutassy György hozzátette, a programban az 1-11. évfolyamon tanuló, a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő, hátrányos, illetve halmozottan hátrányos helyzetű és fogyatékos diákok vehetnek részt, nevelők pályázati segítségével.
Az Élmények tábora Tatán nevű projekt megvalósítása során a bentlakásos felzárkóztatásban részt vevő 180 pedagógusnak és több mint 100 egyéb szakembernek, önkéntesnek is olyan képzéseket nyújt az alapítvány, amelyekkel segítik az érintett gyermekek képességeinek fejlesztését.
A fejlesztés kiterjed továbbá a nevelő munka körülményeinek javítására. Az Esély Budapest Alapítvány tulajdonában lévő, az Öreg-tó partján fekvőfőépületben energiahatékonyságot javító felújítást végeznek. Kicserélik az ablakokat, valamint a homlokzat egyes elemei megújulnak és új szigetelést kapnak - ismertette az alapítvány elnöke.
Az Esély Budapest Fővárosi Gyermek és Ifjúsági Alapítvány 1990-ben jött létre. Balatonszemesi táborukban 200, a tatai létesítményben 800 fiatalt fogadhatnak, hatnapos turnusokban, hat héten át.
A szervezet célja, hogy bentlakásos nyári képzésekkel hozzájáruljon a gyermekek esélyeinek növeléséhez, a hátrányos helyzet mérsékléséhez, az iskolaelhagyás megelőzéséhez, valamint olyan élmények biztosításához, amelyek fejlesztik a gyermekek problémamegoldó és kommunikációs készségét.
Berczelly Attila, a Tata és Környéke Turisztikai Egyesület elnöke a sajtótájékoztatón elmondta, szervezetük olyan látnivalókból álló kínálatot biztosít a tábor lakóinak, amelynek segítségével megismerhetik a térség környezetvédelmi értékeit, valamint kulturális és épített örökségét.