Krónika
Műszaki hiba miatt zuhant le az orosz utasszállító az egyiptomiak szerint
Megrepedt a farokrész, az okozhatta a katasztrófát

Mindenki a saját érdekeinek megfelelően látja a történteket
A nap folyamán megkezdődött a fekete dobozok készülék vizsgálata, amelyek közül az egyik a pilótafülkében elhangzottakat, a másik a repülési adatokat rögzíti - mondta a neve elhallgatását kérve nyilatkozó minisztériumi tisztségviselő.
Moszkva szerint semmi köze a szerencsétlenségnek a szíriai bombázáshoz
Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője kedden arra figyelmeztetett, hogy nem lenne szabad összefüggést keresni Oroszország szíriai légicsapásai és a repülőgéppel történt katasztrófa között, ezek ugyanis teljesen különálló események. „Több alkalommal is mondtuk: természetesen lehet bármennyit találgatni miközben folynak a vizsgálatok, de ez nem jelenti azt, hogy mindennek lenne valami valóságalapja” - mondta a szóvivő, és hangsúlyozta, hogy egyelőre nincsenek terrorcselekményre utaló jelek.
Fáj az egyiptomi büdzsének a járatok szüneteltetése
Számeh Sukri egyiptomi külügyminiszter hétfőn élesen bírálta a német Lufthansa és a francia Air France-KLM döntését, miszerint egészen addig nem repülnek az érintett területet felett, amíg nem tisztázódtak a baleset körülményei. Sukri - az időközben számos Perzsa-öböl menti légitársaság által is követett - lépést „felelőtlennek” minősítette egy televíziós interjúban, mivel, mint mondta, ez alátámasztja azokat a feltevéseket, amelyek szerint a technikai hibákon túl egyéb okok is a tragédia mögött állhatnak.
Lejárt a szerződés, nem nézték át a gépet
Az al-Maszri al-Jóm keddi cikkében az Egypt Air forrására hivatkozva továbbá azt is írta, hogy a gép karbantartásáról szóló szerződés az egyiptomi és az orosz légitársaságok között már három hónapja lejárt. „Nem történt műszaki vizsgálat, mielőtt a gép felszállt a sarm-es-sejki repülőtérről, (annak ellenére, hogy) a repülőt korábban is érték meghibásodások” - idézi az újság név nélküli forrását.
Az említett lap már hétfőn jelezte, hogy a tizennyolc éve üzemben lévő légi jármű 2001-ben már szenvedett balesetet. Az akkor éppen Bejrútból érkező gép hátsó része landoláskor a kairói repülőtér betonpályájához csapódott. Az orosz légitársaság tisztségviselői ugyanakkor hangsúlyozták, hogy az akkor keletkezett károkat rendbe hozták.