Krónika
Mozgóképes KRESZ-vizsga
Ma már vizuális szituációk alapján feltett kérdések nyomán derülhet ki az elméleti tudás
Az elméleti vizsgakérdések ma már arra késztetik a KRESZ-vizsgázókat, hogy a helyes válaszok statikus bemagolása helyett a biztonságos közlekedéshez szükséges, bármilyen helyzetben alkalmazható tudás megszerzésére törekedjenek. A 3D-s, számítógépes grafikát alkalmazó képalkotási technika lehetővé tette nagyszámú, változatos forgalmi helyzet előállítását.
A 2015-ben bevezetett új technológia további fejlesztések megvalósítását alapozta meg, így 2016 májusában vezetői engedély kategóriánként két-két kérdéshelyen megjelentek a mozgóképes vizsgakérdések. A vizsgázó így nemcsak egy adott időpillanatban fennálló forgalmi helyzetet lát és értékel, hanem annak közelmúltbeli történéseit is figyelembe véve képesnek kell lennie több, egymást követő információ feldolgozására is. A mintegy tíz másodperces animáció akár többszöri megtekintésére, a válaszlehetőségek feldolgozására ugyanúgy egy perc áll rendelkezésre, mint a szöveges vagy állóképes feladatoknál. A mozgóképes kérdéseket a hagyományos tesztelemeknél nagyobb százalékban válaszolják meg helyesen a jogosítványszerzéssel próbálkozók.
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium által ellenőrzött és jóváhagyott, januártól bevezetendő új kérdések egyelőre a meglévő két mozgóképes kérdéshely adatbankját bővítik, tehát a variációs lehetőségek száma növekszik. A vizsgázóknak ezeknél a kérdéseknél számot kell adniuk arról, mennyire képesek a megtanult szabályokat valósághű helyzetekben helyesen értelmezni és alkalmazni.
A technológia a jövőben várhatóan egyre növekvő mértékben alakítja majd vizsgáztatás menetét, hiszen a módszer eredményesen alkalmazható a vezetéstechnika, a közlekedésbiztonság és a közlekedés terén megszerzett tudás felmérésére.
Jegyzőkönyvvel szállítható el az autó
Január 1-jével új szabályok érvényesek az autók elszállításánál. Fontos, hogy részletes jegyzőkönyvet kell felvenni, amelyben többek közt szerepelnie kell az elszállítás okának, költségének, a jármű rendszámának és látható sérüléseinek. A történtekről az ismert üzembentartót – a jegyzőkönyv egy példányának elküldésével – legkésőbb negyvennyolc órán belül értesíteni kell. Közölni kell azt is, hogyha a tulajdonos nem fizet, a közterület-felügyelet elárverezheti a járművét. Az új szabályokat már a folyamatban lévő ügyekre is alkalmazni kell. (PS)