Krónika

Modern kori bérrabszolgaság

Észak-koreaiak tízezrei külföldi kényszermunkán

Állampolgárainak tízezreit küldte már külföldi kényszermunkára Észak-Korea – közölte Marzuki Darusman, az elszigetelt ország emberi jogi helyzetét vizsgáló ENSZ-különmegbízott a világszervezet közgyűlésén, New Yorkban.

A szakember jelentése szerint a deportáltak többsége Oroszországba és Kínába került, de a tizenöt államot felsoroló lista megemlíti például Lengyelországot is.

Darusman kiemelte, hogy Észak-Korea már több mint ötvenezer állampolgárát „adta kölcsön” partnerországainak, amiből Kim Dzsongun diktátor rezsimje évente körülbelül kétmilliárd dolláros hasznot húz. Az idén kilencven észak-koreai tért vissza többévnyi kényszermunka után a hazájába Katarból, ahol napi tizenkét órát kellett dolgozniuk, és éheztették őket.

A kitelepítetteket Darusman szerint leginkább az építőiparban, a bányászatban, az informatikában és a textiliparban alkalmazzák rabszolgaként. A különmegbízott hozzátette, Phenjan továbbra is börtöntáborokba zárja azokat az állampolgárait, akik a vezetés szerint veszélyesek a rezsimre.