Krónika

Migrációs adatbázis készül

A szerb-macedón határon magyar rendőrök is segítik az illegális határátlépés megfékezését

Német és osztrák szakértők is segítik az illegális migrációs folyamat megállítását a szerb-macedón határon a szerb és a magyar rendőrök mellett, valamint a négy ország közös adatbázist készít a migránsokról – erről állapodott meg a szerb, a magyar, a német és az osztrák rendőrség vezetője csütörtökön Belgrádban.

A megbeszélés értelmében a szakemberek felmérik, hogy milyen eszközökre, valamint mekkora emberállományra van szükség az illegális határátlépések megfékezése érdekében. 

Milorad Veljovic, a szerbiai rendőrség igazgatója a négyoldalú találkozó utáni sajtótájékoztatón bejelentette, hogy a négy ország közös adatbázist készít a migránsokról, mert sokan dokumentumok nélkül érkeznek, így nehéz őket azonosítani. Így megjelenhetnek olyan személyek is, „akiknek mások a céljai” - fogalmazott a szerb rendőri vezető, majd úgy folytatta: az adatbázis néhány napon belül feláll, így kiszűrhetők lesznek a lehetséges terrorakciók elkövetői. Hozzátette ugyanakkor, hogy Szerbia a terrorcselekmények kivédése szempontjából biztonságos országnak számít, a hatóságok mindent megtesznek az ilyen akciók megelőzése érdekében. 

A határvédelemmel kapcsolatban emlékeztetett arra, hogy tíz magyar határőr néhány napja segít a szerb-macedón határ védelmében, Ausztria pedig a korábban tervezett 40 helyett 80 rendőrt küld Szerbiába. Hozzátette: a szerb-magyar határon hat-hat magyar és osztrák rendőr segíti a szerb hatóságok munkáját. 

Az illegális migráció megfékezése céljából végrehajtott magyar-szerb akciókat sikeresnek értékelte Papp Károly országos rendőrfőkapitány, aki szerint jó eredményt hozott a közös munka. Hozzáfűzte, hogy ez Európa számára is jó példa arra, hogyan tud együttműködni négy ország rendőrsége. 

Konrad Kogler osztrák rendőrfőkapitány és Dieter Roman, a német szövetségi rendőrség igazgatója is támogatásáról biztosította szerb kollégáját: bejelentették, hogy további eszköz- és állománybeli segítséget nyújtanak Szerbiának. 
Elhangzott, hogy az illegális migráció megfékezése mind a négy ország közös érdeke.