Krónika

Megúszná büntetését a körúti robbantó

Beszámíthatatlanságra játszhat a rendőrökre támadó fiatalember, P. László

Elrendelték a Teréz körúti robbantó elmeorvosi vizsgálatát, elképzelhető, hogy viselkedésével a gyanúsított beszámíthatatlanságát akarta bizonyítani, és megúszni a majdani büntetőperében várhatóan kiszabott hosszú, fegyházban eltöltött éveket.

Átszállították az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Itézetbe (IMEI) a napokban a szeptemberi Teréz körúti robbantással gyanúsított P. Lászlót - erősítette meg lapunk információit Surdy Miklós, a terhelt védője, aki csütörtökön járt a védencénél az intézményből. A két rendőr életveszélyes, illetve súlyos sérülését okozó fiatalembert korábban a budapesti Venyige utcai büntetés-végrehajtási intézetben tartották fogva, ahová Surdy Miklós beszámolója szerint P. László mihamarabb szeretne visszakerülni.

Más, hatósági forrásból úgy tudjuk, hogy a huszonhárom éves gyanúsított elmeorvosi vizsgálatára azért volt szükség, mert erőszakosan viselkedett a Venyige utcai zárkájában, ahol egyedül őrizték. Értesülésünk szerint nem zárható ki az sem, hogy P. László rájött: érdemesebb beszámíthatatlannak minősíttetni magát, mert úgy esetleg nem fegyházbüntetésre ítélik majdani büntetőperében, hanem pszichiátriai gyógykezelésre kötelezik, és így mégsem a legszigorúbb fegyintézeti körülmények között kell hosszú éveket eltöltenie.

P. László már járt az IMEI-ben, mivel a jogszabályok szerint minden életellenes bűncselekmény, vagy annak kísérlete esetén kötelező az elmeorvosi vizsgálat, amely eldönti, hogy a gyanúsított büntethető-e, felfogta-e, hogy mit követett el. Aki a szakemberek szerint nem büntethető, azt a bíróságok a per végén nem szabadságvesztésre ítélik, hanem kényszergyógykezelésre kötelezik. Az IMEI szakembereinek felkészültsége kizárja, hogy valaki úgy eljátssza előttük a mentális zavart, hogy abból szakorvosi véleményt alkossanak.

P. László kihallgatásának folytatása így áprilisban már nem várható, mivel azt az IMEI-ben azt csak a legritkább esetben teszik meg a nyomozók.

Megírtuk, az októberben elfogott P. László négy hónap hallgatás után beszélni kezdett, és részletes beismerő vallomást tett, amelyben elmondta, hogy egyedül tervezte el, és követte el a merényletet, de állítása szerint nem akarta bántani a megsérült rendőröket. A gyanúsított akkor hallgatott el újra, amikor a nyomozók az indítékairól kérdezték, majd hamarosan megszakította a kapcsolatát korábbi védőjével is. Később azt mondta, hogy nem tart igényt védelemre, és elfogadja azt is, ha többé nem engedik ki a börtönből. A rendőrség hivatalos álláspontja szerint a támadás az egész testület ellen irányult.

P. László előzetes letartóztatásának határideje két hét múlva jár le, annak meghosszabbításáról addig döntést kell hoznia a nyomozási bíróságnak.