Krónika

Megtalálták az orosz gép egyik feketedobozát

Használható állapotban emelték ki a gép fekete dobozát - Újraépítik az Alekszandrov-együttest

Megtalálták az orosz védelmi minisztérium múlt hét végén a Fekete-tengerbe zuhant Tu-154 típusú gépének egyik hangrögzítő berendezését - jelentette kedd reggel az orosz állami TASZSZ hírügynökség egy neve elhallgatását kérő rendvédelmi vezetőre hivatkozva. Más egyelőre nem erősítette meg az értesülést. 

Használható állapotban emelték ki a gép fekete dobozát
"Az adatrögzítő nem túl nagy mélységben feküdt a tenger mélyén két napig. Tekintettel arra, hogy a védőburok nem szenvedett súlyos sérüléseket, kijelenthetjük, hogy ennek a feketedoboznak az állapota lehetővé teszi, hogy információkat nyerjünk ki belőle" - mondta a nevének elhallgatását kérő illetékes. A három feketedoboz egyikét kedden a légierőnek a Moszkva melletti Ljuberciben működő Központi Tudományos Kutató Intézetébe szállították. Elemzése előtt desztillált vízben megtisztítják. Egy másik illetékes szerint a gép több mint 500 kilométeres sebességgel haladt, amikor a tengerbe zuhant. A tragédia időpontjában a pilóta jobbra akart kanyarodni, és erősen felemelt orral haladt. Egy másik illetékes szerint a gép rendkívül nagy állásszögben repült, és egyik oldalról a másikra billegett. A szakértők nem zárták ki, hogy a szerencsétlenségnek több oka is lehetett: a személyzet hibája és az egyik hajtómű meghibásodása. Rámutattak, hogy erősen felhúzott orral a gép elveszítheti a felhajtóerőt.

"A kutatási munkálatok során a repülőgép pilótafülkéje alatt megtaláltuk az egyik feketedobozt" - idézi a meg nem nevezett illetékest a TASZSZ, hozzátéve: egyelőre nem tudják, milyen állapotban van a berendezés.

Az illetékes röviddel később közölte, hogy sikerült a feketedobozt kiemelni a vízből, rövidesen repülővel Moszkvába viszik, ahol a védelmi minisztérium szakemberei elemzik. "Jelenleg azt tartják a baleset egyik lehetséges fő okának, hogy idegen tárgyak kerülhettek a gép hajtóművébe" - írja az orosz állami hírügynökség egy másik illetékest idézve, aki szerint továbbra is vizsgálnak más lehetséges okokat, így a pilótahiba, illetve a gép fedélzetén történt műszaki meghibásodás lehetőségét is.

Az orosz hírügynökség a mentőszolgálatoktól kedd reggel úgy értesült, hogy három újabb holttestet és rengeteg emberi maradványt találtak a szerencsétlenség térségében. Az értesülést hivatalos forrásból eddig még nem erősítették meg.

Előzőleg 13 holttest megtalálásáról számoltak be. Hétfő reggel tizenegy holttestet és 86 maradványt szállítottak katonai géppel Moszkvába, a nap folyamán újabb két holttestet és újabb maradványokat találtak. Megtalálták Roman Volkovnak, a gép parancsnokának holttestét is, őt az egyenruháján lévő rangjelzésről azonosították.     

Az orosz védelmi minisztériumnak a szíriai Latakiába tartó gépe - fedélzetén 84 utassal és 8 fős személyzettel - vasárnap reggel zuhant a Fekete-tengerbe röviddel azután, hogy felszállt Szocsi repülőteréről. A gépen katonák, újságírók, egy ismert segélymunkás és a hadsereg Alekszandrov művészegyüttesének 64 tagja és vezetője utazott, akik újévi koncertet adtak volna a hmejmimi orosz légi támaszponton. 

A lehető leghamarabb újraépítik az Alekszandrov-együttest
Az orosz védelmi miniszter bejelentette, hogy a lehető leghamarabb újra akarják építeni világhírű Alekszandrov-együttest, amely vezetőjét és tagjainak egyharmadát veszítette el a vasárnapi fekete-tengeri légiszerencsétlenségben. Első intézkedésként mihamarabb 70 szolgálati lakást bocsátanak az Orosz Hadsereg Alekszandrov Akadémiai Ének- és Táncegyüttesének rendelkezésére, hogy "helyreállíthassák a kollektívát, amennyire az lehetséges", pályázatokat hirdessenek, kiválasszák a legjobbakat, hogy azok "folytassák a fegyveres erők vezető társulata, az Alekszandrov-együttes dicső hagyományait". Szergej Sojgu egy, a minisztériumában tartott, de a tévében kis közvetített hétfői értekezleten bejelentette, hogy a lezuhant repülőgépen 64 évesen életét vesztő Valerij Halilovról, az együttes "legendás" művészeti vezetőjéről nevezik a hadsereg zeneakadémiáját, és mindent megtesznek azért, hogy folytatódjanak az általa lefektetett hagyományok. 

A vizsgálat lezárultáig nem használják a Tu-154-es gépeket

Oroszország átmenetileg leállította valamennyi Tu-154 típusú utasszállító repülőgépének használatát, amíg nem tisztázzák, mi okozta a védelmi minisztérium gépének lezuhanását - jelentette kedden az Interfax orosz hírügynökség egy nevének elhallgatását kérő illetékesre hivatkozva.

A nyomozáshoz közel álló egyik illetékes arról tájékoztatta a TASZSZ orosz állami hírügynökséget, hogy a gép feketedobozainak elemzése - a szalagok minőségétől függően - néhány naptól akár több hétig is eltarthat. 

A mentők kedd reggelig a szerencsétlenül járt gép hét nagyobb darabját találták meg, amelyek közül négyet már kiemeltek, további hármat pedig - közöttük a négy feketedobozt tartalmazó farokrészt - kedden fogják a felszínre hozni - mondta a TASZSZ-nak egy illetékes. Kedd reggelig 13 holttestet és 156 emberi maradványt találtak. Hivatalos forrásból a hírt még nem erősítették meg.

A kutatók - 39 tengerjáró hajóval - kedd reggelig a Fekete-tenger medencéjének 100 négyzetkilométeres területét vizsgálták át a szerencsétlenség körzetében. A kutatásban több mint 3500 ember és több mint 500 műszaki eszköz - összesen 45 hajó, 15 repülőgép, 16 helikopter és több drón - is részt vesz. A légi járművek eddig 240 négyzetméternyi területet vizsgáltak át. A mentés kezdete óta a búvárok 70 merülést hajtottak végre.