Krónika

Megtalálták az egyiptomi gép roncsait

Felhozták az egyik feketedobozt

Megtalálták a múlt hónapban 66 emberrel a fedélzetén a Földközi-tengerbe zuhant EgyptAir utasszállító roncsait - jelentették be a szerencsétlenséget vizsgáló egyiptomi bizottság illetékesei.

A bizottság szerda késő este kiadott közleményében azt írta, az egyiptomi kormány által a lezuhant utasszállító feketedobozainak és roncsainak felkutatásával megbízott egyik francia hajó "lokalizálta a repülőgép maradványainak több helyszínét, és elküldték a roncsokról készült első felvételeket a testületnek".

Hozzátették, a kutatásban részt vevő csapat és a hajón tartózkodó szakértők térképet készítenek arról, pontosan hol találhatóak a roncsok.

Felhozták az egyik feketedobozt
Megtalálták csütörtökön a májusban lezuhant egyiptomi személyszállító repülőgép egyik feketedobozát, azt, amelyik a pilótafülkében zajló beszélgetéseket rögzíti - jelentette be a katasztrófa okainak kivizsgálásával foglalkozó egyiptomi szakértői bizottság. Közleményük szerint a feketedoboz megrongálódott, ezért csak több lépcsőben sikerült felszínre hozni, de a legfontosabbat, a memóriaegységet sikerült kiemelni. A másik adathordozót még keresik. A pilótafülke hangrögzítőjét a John Lethbridge mélytengeri kutatóhajó fedélzetéről Alexandriába szállítják, és átadják a vizsgálóbizottságnak. A beszélgetések meghallgatásából remélhetőleg megállapítható lesz a katasztrófa oka.

Azt egyelőre nem tudni, a repülőgép mely részeit találták meg, és azt sem, hogy a közelben lehetnek-e a feketedobozok.

Egy nappal ezelőtt a bizottság illetékesei közölték, hogy már csak június 24-ig bocsát ki jeleket a repülőgép két feketedoboza, a pilóták beszélgetéseit és a repülési adatokat rögzítő berendezések.

A roncsok megtalálásával és a feketedobozok esetleges lokalizálásával kideríthetővé válna, miért zuhant a tengerbe az EgyptAir utasszállítója.

A roncsokra bukkanó John Lethbridge francia mélytengeri kutatóhajó, amely 6000 méteres mélységig képes lemerülni és amelyet egy, a feketedobozok nagy mélységből történő lokalizálására és kiemelésére alkalmas tengeralatti robottal is felszereltek, június 9-én csatlakozott a kutatócsoporthoz.

Az eddigi ismeretek szerint röviddel azelőtt, hogy az MS804-es járat végleg eltűnt a radarok képernyőjéről, közel három percen keresztül vészjelzéseket adott le, mivel füstöt észleltek a fedélzeten. A vizsgálatot végző hatóságok eddig nem zárták ki annak eshetőségét, hogy terrortámadás történt, és azt sem, hogy műszaki hiba okozta a katasztrófát.

Az EgyptAir Párizsból Kairóba tartó MS804-es járata május 19-én zuhant a Földközi-tengerbe a görög Kárpathosz szigetétől mintegy 230 kilométerre.