Krónika

Megszületett az idei év negyedik lottómilliárdosa

Az év legnagyobb nyereményét viheti haza a szerencsés nyertes

A nagyobb nyeremények után, mint a mostani is, külön telefonszámot tart fenn a lottótársaság a nyertes jelentkezésére.

Az eheti lottó játékosa 1,846 milliárd forinttal gazdagodott a szombati sorsoláson. Ez az idei év legnagyobb Ötöslottó nyereménye. A játéktörténetében ez a 18. legnagyobb főnyeremény, amely 16. hét halmozódás után lelt gazdára- olvasható a Szerencsejáték Zrt. közleményében.

Az Ötöslottó 61 éve alatt az eddigi legnagyobb nyereményt ( 5,092 milliárd forintot) 2003-ban, 48. hét után vihette el a szerencsés játékos.

Amíg 40-50 évvel korábban a lottó nyertesek nagy örömmel álltak ki a nyilvánosság elé átvenni a nyereményt, addig mára a inkább megőriznék névtelenségüket a szerencsés nyertesek.

Az eddigi nyertesek úgy gondolják, hogy  hatalmas összegű nyeremény esetén célszerű kikérni egy megbízható pénzügyi tanácsadó segítségét. De jól látszik, hogy a társadalmi felelősségvállalás sem áll messze játékosainktól, hiszen a nyertesek elmondása alapján sokan fordítanának pénzt jótékony célokra, adományokra, sőt van olyan, aki saját maga hozna létre egy segítő alapítványt.

Idén a Szerencsejáték Zrt. játékainknak köszönhetően már 4 szerencsés gazdagodott milliárdos összeggel. Ebben az évben több mint 1300 játékos örülhetett legalább 1 millió forint feletti nyereménynek is.