Krónika

Megsemmisül a Progressz

Az orosz teherűrhajó holnap éri el a föld légkörét

Várhatóan holnap semmisül meg bolygónk légkörében a múlt kedden indított, majd irányíthatatlanná vált, személyzet nélküli orosz teherűrhajó, a Progressz.

Moszkvai jelentések szerint a szakemberek a jármű pályája alapján kiszámították, hogy az űreszköz közép-európai idő szerint 0 óra 23 perc és 20 óra 55 perc között lép be az atmoszférába, és ott a fellépő súrlódás miatt elég. Az orosz szakértők várakozásai szerint a Föld felszínét csak a Progressz egészen apró darabkái érhetik el. Az orosz űrkutatási hivatal, a Roszkozmosz mára ígért pontosabb adatokat arról, hogy az űrhajó bolygónk melyik része felett éri el a légkört, illetve az említett kisebb darabok lezuhanása hol várható.

A Progresszt szokás szerint a kazahsztáni Bajkonurból indították útnak, a legénység nélkül repülő eszköz feladata az lett volna, hogy utánpótlást szállítson a Nemzetközi Űrállomásra (ISS). Az űrhajó a légkörből kijutva irányíthatatlanná vált, a kapcsolat egy része ugyan megmaradt vele, de nem reagált a földi utasításokra. Az orosz repülésirányítók hamarosan közölték, hogy a jármű nem tud dokkolni az űrállomással, és mikrogravitációban, de szabadesésben közelít a Föld felé.

Az ISS személyzetét nem veszélyezteti a Progressz kudarca, mert a fedélzetén tartózkodó hat űrhajósnak fél évre elegendő tartaléka van, hárman közülük pedig még ebben a hónapban visszatérnek a Földre.