Krónika
Megkezdődött az új bírósági eljárás Balla Irma meggyilkolása ügyében
A gyanúsított, D. Lajos nem tett vallomást

Megkezdődött annak a férfinak a büntetőpere, akit Balla Irma debreceni fideszes önkormányzati képviselő meggyilkolásával vádolnak a Nyíregyházi Törvényszéken. A nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettével vádolt D. Lajos a vádirat ismertetése után azt mondta: nem akar vallomást tenni, nem ismeri el bűnösségét, és kérdésekre sem válaszol. Ezután Bodnár Zsolt tanácsvezető bíró felolvasta a vádlottnak az előző eljárásban tett vallomását, majd a kihallgatásáról készült videofelvételt is levetítették.
A vád szerint D. Lajos 2007. április 6-án éjjel támadt rá a képviselőre debreceni otthonában, feszítővassal többször ütést mért az fejére, és arcára majd olyan erővel szorította a nyakát, hogy a nő azonnal meghalt. A férfi elvette az asszony telefonját, mp3-lejátszóját és húszezer forintot, távozása előtt pedig kulcsra zárta a lakás ajtaját.
Korábban az áldozat fiát vádolták a gyilkossággal, első fokon a Hajdú-Bihar Megyei Bíróság tizenkét év fegyházra ítélte, de a másodfokon eljáró Debreceni Ítélőtábla új eljárást rendelt el az ügyben. A megismételt elsőfokú eljárásban a Debreceni Törvényszék bizonyíték hiányában felmentette a vádlottat, a döntést az ítélőtábla is jóváhagyta.
Az Országos Rendőr-főkapitányság 2013-ban újra nyomozást rendelt el az ügyben. A korábbi és az időközben beszerzett bizonyítékok alapján tavaly februárban hallgatták ki gyanúsítottként a harminchat éves D. Lajost. Az áldozat fia ellen folyó eljárás időszakában a férfi kétszer is beismerte a gyilkosságot, ám később visszavonta vallomásait. A gyanúsított korábban azt mondta: drog hatása alatt állt az emberöléskor, ezt azonban az ügy megoldásában segédkező Zacher Gábor toxikológus cáfolta. A férfi bűnösségét azonban egy DNS-minta valószínűsíti: a takarón, amellyel gyilkosa letakarta Balla Irmát, D. Lajos biológiai profilját azonosították.
A jelenleg más ügyben jogerős börtönbüntetését töltő D. Lajossal szemben életfogytig tartó fegyházbüntetés kiszabására tett indítványt az ügyészség.