Krónika

Megkezdődött az advent

A hívők böjttel, bűnbánattal és jócselekedetekkel készülnek Jézus születésének ünnepére - Mérsékletességre intett Ferenc pápa

Ma van advent első vasárnapja, a vízkereszt utáni első vasárnapig tartó karácsonyi ünnepkör és az egyházi év kezdete.

adventilila
Mérsékletességre intett Ferenc pápa 
Ne hagyjuk magunkat uralni az anyagi javaktól! - erre intett Ferenc pápa advent első vasárnapján a Szent Péter téren mondott beszédében.
Ferenc pápa mértéktartásra szólította fel a szavait a téren hallgató hívőket. Jézus születésének közeledő ünnepére emlékeztetve kijelentette, nem szabad, hogy az embereket az "anyagi valóság" uralja, ellenkezőleg - mondta - az embernek kell ezeket irányítania.
A katolikus egyházfő hozzátette, hogy ha az anyagi valóság uralja a hétköznapjainkat, nem is vesszük észre, ha valami rendkívüli, nagyon fontos történik. Ne a biztonságot nyújtó, bevált sémák érvényesüljenek az életünkben- mondta Ferenc pápa.
Megjegyezte, hogy Jézus születését se várta senki a korabeli hétköznapjaikat élő emberek közül.
Advent első vasárnapján a Szent Péter közepén már áll az olasz Alpokból érkezett fenyőfa, mellette építik a betlehemet, amely az idén Málta ajándéka. A fenyőfa fényeit december 9-én gyújtják meg.

Kezdetben csak egy adventi vasárnapot ünnepeltek, a 7. században Nagy Szent Gergely pápa állapította meg négyben a számukat, és 1570-ben V. Piusz pápa tette kötelezővé az adventi időszakot a katolikus egyházban. Régen advent kezdetét éjféli harangzúgás jelezte, szigorú böjti időszak volt, és az emberek hajnali misére (roráte) jártak.

Advent jelképe az adventi koszorú, amelyet rendszerint fenyőgallyakból fonnak, a ráhelyezett négy gyertya közül minden vasárnap eggyel többet gyújtanak meg. A gyertyák a Jézus születése révén szétáradó világosságot, egyben a hitet, a reményt, a szeretetet és az örömöt jelképezik. A szokás a 19. században jött divatba, de gyökerei még a pogány korba nyúlnak vissza. Az első, kocsikerék nagyságú adventi koszorún még 24 gyertya állt, és minden hétköznap egy fehéret, minden vasárnap egy pirosat gyújtottak meg. Az adventi koszorúkat a templomokban áldják meg advent első vasárnapján vagy az előző szombat esti szentmisén.

Advent idején kerülték a zajos mulatságokat, táncokat és lakodalmat sem tartottak. Adventhez több népi hagyomány kapcsolódik. Az eladósorban lévő lány a hajnali misére való első harangozáskor a harang köteléből három szálat tépett, amelyet aztán a hajában hordott, hogy farsangkor sok kísérője legyen. Erdélyben a hajnali mise idején zárva tartották az ajtót és ablakokat, hogy az ilyenkor állati alakot öltő boszorkányok ne ronthassanak a házakba, ólakba. Az Alföldön a lányok a hajnali misére harangozáskor mézet vagy cukrot ettek, hogy édes legyen nyelvük, s így férjet "édesgessenek" maguknak.

Borbála napján, december 4-én Borbála-ágat vágtak, majd az ágat vízbe állították, és ha kizöldült, a következő évben megkérték a lány kezét. December 13-án, Luca napján (a naptárreform előtt az év legrövidebb napján) a lányok 13 papírdarabra fiúneveket írtak, és minden nap tűzbe dobtak egyet: karácsonykor a megmaradt papír megmondta, ki lesz férjük. Ekkor kezdték a Luca székét is készíteni, amelyre a karácsonyi misén felállva meg lehetett látni a boszorkányokat. Szent András napját tréfásan Disznóölő Szent Andrásnak is hívták, mert ekkor kezdődtek a disznótorok, de sohasem szerdán, pénteken vagy szombaton, mert ilyenkor böjtöltek az emberek.

Az adventi naptár eredeti jelentősége az volt, hogy elvezesse a felnőtteket és a gyermekeket a karácsonyhoz, az "igazi" naptár minden egyes ablaka mögött a karácsonyi ünnepkörre utaló gondolat rejlett. (Az első nyomtatott adventi naptár 1908-ban készült Münchenben.) A vallási tartalom napjainkban mindinkább elhalványul, az ipar és a kereskedelem egyszerűen decemberi naptárt csinált belőle, amelynek minden egyes napját, lapját csokoládé vagy marcipán édesíti meg.