Krónika
Meghosszabbítják a Teréz körúti robbantás nyomozását
Ma vagy holnap jelentik be a két járőr életveszélyes, valamint súlyos sérülését okozó merénylő ellen elrendelt vizsgálat változásait, újabb határidejét
Meghosszabbítja ma vagy holnap a Teréz körúti robbantás nyomozásának határidejét a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) – tudta meg lapunk. Információink szerint a döntés hátterében nem olyan kisebb súlyú részlet áll, mint például az, hogy egy-egy szakértői vélemény esetében még kiegészítésre vár a hatóság vagy a védelem, hanem a hosszabbításra új, releváns körülmény miatt van szükség. Az ügyben eredetileg a jövő hétfőn járt volna le a nyomozás határideje, a már felborult menetrend szerint akkor tartották volna meg az iratismertetést is, amely így ismeretlen időpontra tolódik. A két rendőrt októberben felrobbantó, nekik életveszélyes, illetve súlyos sérülést okozó P. László elsőként a Magyar Hírlappal közölte tette indítékát: első üzenetében a huszonnégy éves férfi evilági, de nem megnevezett erők rá ható súlyos manipulációiról beszélt, majd hamarosan elmondta, hogy terve szerint meg akarta szerezni a megtámadott rendőrök fegyvereit, mert nem érezte biztonságban magát. P. László közvetlenül utolsó, májusi kihallgatása után árulta el lapunknak az indítékait, amelyekről a nyomozóknak korábban nem beszélt.
A fiatalember októberi elfogása után négy hónapig hallgatott, majd beismerte, hogy egyedül tervelte ki és követte el a merényletet, ugyanakkor azt állította, nem akarta bántani a rendőröket. A gyanúsítottat letartóztatása után, más életellenes bűncselekmény elkövetőihez hasonlóan az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben vizsgálták, majd a tavasszal ismét visszakerült oda, amikor dührohamában erőszakosan viselkedett a Venyige utcai börtönben. A két teljes körű vizsgálat eredménye szerint P. László nem szenved kóros elmeállapotban, így büntethető. A terheltet az emberölés kísérletének olyan súlyos, minősített eseteivel gyanúsították meg, hogy azok valószínűsítik az életfogytig tartó szabadságvesztést. Értesülésünk szerint P. László esetében enyhítő körülmény mindössze a fiatal kora és büntetlen előélete lehet. A robbantóval szemben elrendelt előzetes letartóztatás meghosszabbításáról ma dönt a Fővárosi Törvényszék nyomozási bírája, a KNYF a kényszerintézkedés további fenntartását indítványozta a bíróságnak.