Krónika
Megerősítik a szerb–magyar határőrizetet
Naponta több mint ezer menekültről érkezik jelentés
Csaknem tizenegyezer menekültet fogtak el a rendőrök február első nyolc napjában Magyarországon, csak múlt pénteken 1696-at. A migránsok a zöldhatáron, gyalog az autópályán, taxival és vonattal próbálnak Magyarországról Nyugat-Európába, jellemzően Németországba vagy Svédországba jutni. Nagyon sokan gyermekekkel kelnek útnak, és többségük koszovói állampolgár. A rendőrség statisztikáiból látni, hogy az utóbbi időben jelentősen emelkedett a számuk: január első felében naponta legfeljebb négyszáz, míg január 30-án már 1413 illegális bevándorlót fogtak el, és azóta is naponta legalább ezer határsértőről érkezik jelentés.
A belgrádi Politika szerint a múlt hét végén minden nap több mint ezer határsértőt fogtak el a szerb-magyar határon. Nebojsa Stefanovic szerb belügyminiszter bejelentette, hogy a magyar határon növelik a határőrök számát és megerősítik a járőrözést is. Beszámolt arról, hogy Belgrádban Papp Károllyal, Magyarország országos rendőrfőkapitányával és Dieter Romannal, a német szövetségi rendőrség igazgatójával tárgyalt. Megállapodtak abban, hogy a magyar és a szerb határőrség munkáját német és osztrák szakértők segítik majd, és technikai felszerelést, egyebek mellett hőkamerát biztosítanak a járőröknek.
Eközben pristinai lapok hírül adták, hogy a merdarei határátkelőn visszafordítják a autóbuszokat, így a bevándorlók Szerbián keresztül már nem tudnak Magyarországra jutni. Most Albánián, majd Montenegrón keresztül próbálnak bejutni az Európai Unióba.
Varga László, a szerbiai parlament integrációs bizottságának elnökhelyettese az újvidéki Magyar Szónak elmondta: Szerbiának fel kell készülnie arra, hogy ezeket az embereket visszatoloncolják. Úgy vélte, megszűnik a jelenség, ha elterjed a híre annak, hogy „aki elindul, azt visszatoloncolják”. A pristinai ellenzék kérte a kormányt, hozzon létre egy munkahely-teremtési alapot. Szerintük 30-40 millió euróval meg lehetne alapozni az országban maradást, főleg ha azokat a családokat juttatnák előbb munkához, amelyekben jelenleg senkinek sincs állása. A Vecernje Novosti című belgrádi lap úgy tudja, hogy a koszovói kormány tárgyalásokba kezdett az Európai Unió egyes országaival a koszovóiak idényjellegű foglalkoztatásáról.
Lattmann Tamás szerint az Európai Unió külső államainak kell gondoskodniuk arról, hogy – természetesen az EU támogatásával – védjék az unió határait, és javasolt lenne a belső ellenőrzés szigorítása is. A nemzetközi jogász elmondta: Svédország felvetette a kvótarendszer alkalmazását, hogy arányosabb legyen a befogadott menekültek számának eloszlása. A javaslat nem veszi figyelembe, hogy a bevándorlók sokszor éppen Svédországot célozzák meg.