Krónika
Meg akarta ölni az ügyészt
Bíróság előtt a Kiskunhalason lövöldöző férfi
A vádirat szerint a negyvennégy éves gyanúsított meg akarta ölni a járási ügyészség vezetőjét, mert az szerinte nem megfelelően járt el egy ügyben. A lövöldözőt hivatalos személy védelmére kelt személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérletével, emberölés előkészülete, lőfegyverrel és lőszerrel való visszaélés, valamint a személyi szabadság megsértésének bűntettével vádolják.
A férfi tavaly egy korábban hatástalanított, majd visszaélesített gépkarabéllyal jelent meg a két hatóság közös épületében, és a nyomozati iratok szerint elhatározta, hogy nemcsak az ügyésszel végez, hanem azzal is, aki a támadást megpróbálja megakadályozni. A beléptetőkapunál megmutatta a fegyvert, majd a biztonsági őrre fogta azt, és arra kényszerítette, hogy vezesse az ügyészhez. A támadót megpróbálta megfékezni a gondnok, akivel dulakodni kezdtek, eközben a vádlott a karabéllyal több sorozatot is kilőtt, a lövedékek a plafonba és a falba fúródtak. A terhelt megpróbálta lelőni a gondnokot, a fegyver azonban meghibásodott. Az épületben tartózkodott a történtek idején két rendőr is, akik a helyszínre siettek, és együtt sikerült megfékezniük a lövöldözőt.
A férfi az igazságügyi elmeszakértői jelentés szerint mentális gondokkal küzd, de azok nem olyan súlyosak, hogy ne mérhette volna fel tettének súlyát, illetve lehetséges következményeit.