Krónika

Magyarok a legmélyebb barlangban

Csaknem két hétig másztak lefelé a több mint két kilométeres kürtőben

Elérte a világ legmélyebb, több mint két kilométeres barlangjának alját a hét végén, és már a felszín felé tart az a négy magyar barlangkutató, akik egy nemzetközi expedíción vesznek részt Abháziában, a Krubera-Voronya nevű barlang feltárásában.

A hazai csapat tagjai, Ambrus Gergely expedícióvezető, ifjabb Adamkó Péter, Jager Attila és Tóth Attila elsőként készítenek fotókat, filmet és könyvet bolygónk legmélyebb hasonló szárazföldi természetes képződményéről.

A magyar szakemberek augusztus elején csatlakoztak Abháziában a nemzetközi expedícióhoz, amelyben orosz, ukrán, iráni, lengyel, spanyol, libanoni és amerikai kutatók is részt vesznek. Sportolóink a viszontagságos út végén, két hete érkeztek meg küldetésük helyszínére, majd fokozatosan ereszkedtek le az kőzetüreg mélyére, közben csatlakozott hozzájuk egy erdélyi és egy libanoni kutató is, Fábián Előd és Abou Nader. A szükséges felszerelést, élelmiszert, főzőkészüléket, gyógyszereket, mászófelszerelést, fényképezőgépeket és kéziszerszámokat zsákokban vitték magukkal a kutatók. Beszámolójuk szerint múlt hét pénteken a magyar barlangászok ezernégyszáznegyven méter mélyen átúsztak a sziklaüreg legveszélyesebb pontjaként számon tartott víz alatti járaton, és elértek az ezerhatszáz méter mélyen lévő táborig, majd a következő napon jutottak le a barlang csaknem kétezer-kétszáz méter mély végpontjára. A csoport haladását nehezíti, hogy a térségben árvíz van, amelynek egy része leszivárog a járatokba.