Krónika
Magányos terrorista a magyar nő gyilkosa
Interneten tanulta az iszlamista ideológiát és a bombakészítést
Ibolya Ryant hétfőn szúrta le egy helyi nő Abu-Dzabi egyik bevásárlóközpontjának női mosdójában. A feltételezett tettes a gyilkosság elkövetése után két órával egy házi készítésű pokolgépet helyezett el egy másik amerikai állampolgár háza előtt. A robbanószerkezetet hatástalanították, senki nem sebesült meg, a gyanúsítottat pedig őrizetbe vették.
Biztonsági források szerint az elkövető magányos terrorista, nem állt kapcsolatban szélsőséges csoportokkal. "A gyanúsított dzsihadista weboldalakat látogatott, így sajátította el a terrorista ideológiát és így tanult meg robbanószerkezetet készíteni" - mondták a nevük elhallgatását kérő illetékesek, akik szerint a nő által összerakott pokolgép meglehetősen kezdetleges szerkezeteknek minősül.
Nem direkt utazott amerikai célpontokra
A WAM arról számolt be, hogy bár a nő kifejezetten külföldiekkel akart végezni, az már véletlen, hogy mindkét célpontja amerikai állampolgár volt.
Az AP amerikai hírügynökség értesülései szerint a Romániában született magyar nemzetiségű nő az elmúlt tizenöt évben négy különböző országban, köztük az Egyesült Államokban és Magyarországon tanított. Ibolya Ryannek két gyermeke volt.
A jómódú arab országban ritkák a terrorista támadások és erőszakos bűncselekmények. Ugyanakkor az emírségek egyike azoknak az arab országoknak, amelyek csatlakoztak az Iszlám Állam terrorszervezet elleni nyugati légicsapásokhoz, és az Egyesült Arab Emírségekben működő amerikai nagykövetség októberben egy közleményében egy közösségi oldalon közzétett névtelen poszt tartalma miatt óvatosságra intette az országban tartózkodó amerikai állampolgárokat. Az online megjegyzés az arab országban lévő, amerikai, illetve más nemzetközi iskolák tanárai elleni merényletekre buzdított.
Forrás: MTI